Kapcsolódó tartalmak: 2018

Hír: Meglepetés született, ez lett az Év Fürdője 2018-ban

2018. szeptember 06. 09:18
 
Az elmúlt hónapokban közel 200 hazai fürdő mérettette meg magát Magyarország legnagyobb fürdőversenyében. Az Év Fürdője közönségszavazásnak immár negyedik éve célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk mennyiségében és minőségében világviszonylatban is kiemelkedőnek számító termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre.

Hír: Ízelítőt kaptunk 2018 legjobb természetfotóiból, nehéz dolga lesz a zsűrinek

2018. szeptember 06. 09:20
 
A Londoni Természettudományi Múzeum 1984 óta minden évben meghirdeti az év természetfotósainak versenyét – a megmérettetés jogelődjét 1965-ben alapították. Az idei pályázatra megközelítőleg 45 ezer amatőr és hivatásos fotós jelentkezett, összesen 95 országból.

Hír: Átadták „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjakat

2018. október 05. 08:56
 
Négy kategóriában hirdettek győztest „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjátadón csütörtökön Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban. Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett közös pályázaton 21 szervezet vett részt. Az eseményen Rácz András környezetügyért felelős államtitkár az ökoturizmus legnagyobb letéteményesének nevezte a hazánkban működő 10 nemzeti parkot.
 

Hír: Megkezdődtek az országos bértárgyalások

2018. október 15. 13:30
 
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának 2018. október 9-i ülésén mind a munkavállalói, mind a munkáltatói oldal sikeresnek értékelte a 2016-ban kötött kétéves bérmegállapodást. Ennek kapcsán a munkavállalói oldal hangsúlyozta, hogy újabb, többéves bérmegállapodást tart szükségesnek.

Hír: Kihirdették az év házi cukormentes tortáját

2018. október 17. 08:03
 
Körtés csokoládémousse torta lett idén a Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny győztese, melyet a budapesti Erdődi Zsófia alkotott meg. A nyertes tortában nincs fehér liszt és hozzáadott cukor, kedvező szénhidrát - és kalória értékeinek köszönhetően egy cukorbeteg étrendjébe is beilleszthető. A zsűri tíz torta közül választotta ki a döntőben a legjobb kreációt, mely a szakemberek szerint bármely cukrászdában megállná a helyét, írja Facebook-oldalán az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

Hír: Demonstráció a rabszolgatörvény ellen!

2018. december 06. 10:15
 
Az Mt. módosításával kapcsolatos tárgyalások nem hoztak eredményt, így a MÉDOSZ a LIGA Szakszervezetekkel együtt csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség által szervezett december 8-i demonstrációhoz.

Hír: Szociális Párbeszéd 2018

2019. február 27. 10:26
 
2019. február 25-én a Kossuth Klubban a Friedrich Ebert Stiftung és a Policy Agenda új kiadványát a „Szociális Párbeszéd 2018 – Egyeztetés és érdekérvényesítés a munka világában” című évkönyvet mutatták be a szerzők.

Hír: Agrárteljesítmény 2018: soha rosszabb évet!

2019. március 28. 08:02
 
A hazai mezőgazdaság még mindig kedvező gazdasági helyzetben van, de anyagi helyzetének jelentős javulása az elkövetkező években nem várható – vonták le a következtetést az OTP Agrár szakértői a KSH, valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) által publikált Mezőgazdasági Számlarendszerben (MSZR) szereplő adatokból. Az elemzők a mezőgazdasági vállalkozások főbb pénzügyi folyamatait vették górcső alá az előző évből.
«123»