Kapcsolódó tartalmak: agrár

Hír: Lázár: vérlázító, ahogy az agrároktatással bánnak

2016. október 18. 07:52
 
Önálló agrár-felsőoktatási központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Vérlázítónak nevezte, ahogy ma a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági karhoz viszonyul.

Hír: 50 milliárd forint az agrár- és vidéki vállalkozásoknak

2016. október 18. 07:55
 
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) és az Európai Beruházási Alap (EIF) nemrégiben megállapodást kötött, amely lehetővé teszi, hogy 50 milliárd forint (kb. 160 milló euró) hitel kerüljön kihelyezésre több ezer magyar, elsősorban a mezőgazdaságban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozás számára.

Hír: Agrár Széchenyi Kártya: támogatás a sertés- és a tejtermelőknek

2016. október 20. 08:20
 
Az Agrár Széchenyi Kártyán keresztül a tejhasznú tehén-, illetve sertéstartással foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak is kiterjesztette a kamat- és költségmentes hitelt a Földművelésügyi Minisztérium (FM). A kedvezményt a december 31-ig benyújtott hiteligényléseknél lehet igénybe venni

Hír: Komoly szerepet játszanak az agrártámogatások a magyar mezőgazdaság stabilizálódásában

2016. december 02. 09:01
 
A sertéspiac helyzetéről és a Közös Agrárpolitikáról (KAP) is beszélt Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes az Agrárszektor Konferencia 2016-on, Siófokon.
 

Hír: Pályázati forrás agrár-erdészeti rendszerre

2016. december 02. 09:16
 
A Miniszterelnökség 1,26 milliárd forint keretösszeggel hirdetett pályázatot az agrár-erdészeti rendszerek létrehozásának támogatása céljából 2016. november 30-án.

Hír: Új támogatás agrár-erdészeti rendszerek létrehozására

2016. december 05. 08:52
 
A Miniszterelnökség 1,26 milliárd forint keretösszeggel hirdetett pályázatot az agrár-erdészeti rendszerek létrehozásának támogatása céljából 2016. november 30-án.

Hír: Informatika és idegennyelv: ezek hiányoznak a legjobban

2017. január 09. 08:25
 
Az informatikai készség és az idegennyelvtudás hiánya okozza a legnagyobb gondot az agrárgazdasági vállalkozásoknál. A cégek szerint a pályakezdők szakmai felkészültsége és problémamegoldási készsége sem éri el a várt szintet, ezért egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tudatosabb munkaerő-gazdálkodásra, meglévő alkalmazottaik képzésére.

Hír: Új otthont kapnak a mezőhegyesi tehenek

2017. január 23. 07:55
 
Mintegy ötmilliárd forintos beruházással „a világ legkorszerűbb telepévé” varázsolják a mintegy 1100 holstein-fríz tehén otthonát Mezőhegyesen - jelentette ki Farkas Sándor újjászervezésért felelős kormánybiztos, aki a Magyar Hírlapnak több fontos részletet is elmondott a ménesbirtok jövőjével kapcsolatban.

Hír: Világszínvonalú agrárkutatásra törekszik az MTA

2017. január 23. 07:58
 
Új kutatóház, induló beruházások, folytatódó stratégiai programok 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémián. A tervek között több agrárvonatkozású is akad.

Hír: Gyuricza Csaba a NAIK élén

2017. január 26. 09:14
 
Dr. Gyuricza Csaba megbízott igazgató vezeti a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központot (NAIK). A NAIK tizenhárom agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódó kutatóintézetet és további négy gazdasági társaságot irányít. A kutatási tevékenységek lefedik a hazai mezőgazdasági szektor minden jelentős területét, valamint a hozzá kapcsolódó oktatási és szaktanácsadási szaktevékenységeket is. A NAIK székhelye Gödöllőn található.