Kapcsolódó tartalmak: bérek

Hír: Önmagában a járulékcsökkentés nem elég

2016. szeptember 20. 08:01
 
Hazánk a negyedik a béreket terhelő legmagasabb adókat és járulékokat összehasonlító OECD listán. Ez rontja a gazdaság versenyképességét, de napjainkban egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány is. Ezt érzékelik a döntéshozók is, ezért helyezett kilátásba Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter gazdaságélénkítő intézkedéseket, például járulékcsökkentést. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint azonban kevés az esély arra, hogy ez az eszköz önmagában kezelni tudná ezeket a problémákat.

Hír: Bérek és a költségvetés

2017. július 27. 09:45
 
A rendkívül alacsony magyar bérekkel nem csak az a probléma, hogy a családok nem tudnak megélni belőle. A magyar kormányoknak is elemi érdekük lenne a minél magasabb bérek megcélzása, azaz a tudatos bérpolitika. Azért is, mert az ország költségvetési problémáira nincs megoldás ilyen alacsony bérek mellett. Az nem megoldás, ami az elmúlt hét, illetve harminc évben történt, hogy a kiadási oldalon a növekedést megalapozó alrendszerek (oktatás, egészségügy, stb.) kiadásainak lemészárlásával hozzuk egyensúlyba a költségvetést.

Hír: Hét év alatt másfélszeresére nőttek bérek a mezőgazdaságban

2018. március 27. 09:18
 
A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban, az ágazat növekvő pályán van –mondta Fazekas Sándor pénteken a Nógrád megyei Karancslapujtőn.

Hír: A V4-ek a bérekről

2018. május 11. 08:27
 
2018. május 10-én és 11-én Budapest ad otthont a visegrádi országok (V4-ek) szakszervezeti konföderációinak soron következő találkozójának. A tanácskozás fő témái a tagállamokban tapasztalható bérhelyzet és az Európai Szociális Pillérnek nevezett javaslatcsomag megvalósulása.

Hír: Tíz százalék fölött nőttek a keresetek

2018. június 22. 08:22
 
2018. áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január–áprilisban a bruttó átlagkereset 322 400 forint, a nettó átlagkereset 214 400 forint volt, mindkettő egyaránt 12,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8,2, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással, közölte a KSH.

Hír: Végleg lemaradunk a bérversenyben, ha nem lesz adócsökkentés

2019. szeptember 16. 15:26
 
Az Unióban a magyar minimálbér lehet a sereghajtó

Hír: Baljós számok – még mindig nő a szakadék a legszegényebb és a leggazdagabb magyarok közt

2020. január 14. 08:43
 
Komoly jövedelmi egyenlőtlenséget mutat az Eurostat által közzétett statisztika, a számok alapján az látszik, hogy Magyarországon tovább nőtt a szakadék az elmúlt években a leggazdagabbak és a legszegényebbek között.

Hír: Fiatalok: állásvesztés, bércsökkenés

2020. május 18. 07:41
 
A magyar fiatalok 27 százaléka vesztette el a munkáját és 32 százalékuk számít általános bércsökkenésre a koronavírus hatásai nyomán. Országos kutatás eredményeit publikálta a Zyntern.com Állásportál.

Hír: 392 300 forint a bruttó átlagkereset

2020. december 01. 09:19
 
A Központi Statisztikai Hivatal 2020. november 30-án közzétett gyorsjelentése szerint a 2020. szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 300 forint volt (közfoglalkoztatottak nélkül számolva 402 900 forint), 8,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január–szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 700 forintot ért el, mindkettő 9,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Hír: Kettészakadt az ország: óriási különbségek a nettó bérekben

2021. január 19. 08:22
 
Magyarországon a települések között közel tizenháromszoros volt a különbség a nettó keresetekben 2019-ben, de a fővároson belül a pesti és a budai átlagkeresetek között is hatalmas a szakadék - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.
«12»