Kapcsolódó tartalmak: erdősítés

Hír: Növelni kell a hazai erdős területeket

2016. augusztus 17. 07:58
 
Felmérések, telepítések – Dönthetnek a kérelmekről, és megjelenik a tervekhez szükséges rendelet is Hamarosan döntés várható az erdősítés támogatására már benyújtott pályázatokról. A közeljövőben megjelenik a körzeti erdőtervekhez szükséges rendelet, miután lezárul az érintett erdők felmérése. A Földművelésügyi Minisztérium által kidolgozott, 2016 és 2030 közötti Nemzeti erdőstratégia tárcaközi közigazgatási egyeztetése pedig jelenleg is zajlik.
 

Hír: Második Finnország aligha leszünk, de gyorsulhat az erdősítés

2017. március 24. 07:05
 
Magyarország erdősültségét a mostani bő 20 százalékról rövid időn belül 27 százalékra kívánják emelni a kormányzati szándék szerint. A jelenlegi telepítési ütem azonban ehhez kevés, és egyelőre azt is nehéz elképzelni, hogyan lehet mindezt összeegyeztetni a lakosság jobb tűzifa-ellátásának biztosítását szolgáló célkitűzéssel.

Hír: A jövőnket is befolyásolják az erdőtelepítések

2019. április 11. 07:34
 
A jövőnk függ attól, hogy mennyi erdőt telepítünk - közölte Nagy István agrárminiszter Bugacon szerdán, ahol jelképesen, szürkenyár csemeték ültetésével zárták le a tavaszi erdősítési szezont.

Hír: Az erdők minőségi megújítása is fontos része az Országfásítási Programnak

2019. november 06. 14:00
 
Az erdők mennyiségi növelése mellett minőségi megújításuk is fontos része a hétfőn indított Országfásítási programnak - közölte Nagy István agrárminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hír: Megdöbbentő adat: közel sincs annyi erdő Magyarországon, mint gondolnánk

2020. április 21. 07:52
 
A világ erdeinek kevesebb mint négy százaléka található az Európai Unió országainak területén, ezeken nem kevesebb, mint 16 millió tulajdonos osztozik. Közös uniós erdészeti politika nincs, de az Európai Zöld Megállapodás igyekszik növelni az erdősítés szerepét, jelentőségét. Mindeközben Magyarország

Hír: Drasztikus változás jön a magyar erdőkben: itt vannak a konkrét tervek

2020. május 05. 09:08
 
Fokozatosan növelik az erdősültség mértékét az országban, miközben az erdőhasználat lehetőségei is növekednek. A környezet állapota javul, nő az erdei turizmus lehetősége, miközben gyarapodik a vadállomány. Emiatt vet fel izgalmas, újszerű alternatívákat a földhasználat és fenntartható turizmus az erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás szempontjából, amiről Dr. Szemethy László, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar intézetigazgatója beszélt a Balaton Fejlesztési Tanács napokban megtartott online konferenciáján, amin természetesen a HelloVidék is részt vett. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy az említett erdősítésből fakadó előnyök mennyire tudnak megjelenni a Balaton Régió vonzáskörzetében, a vidéki területeken.

Hír: Szarvaskő példát mutat erdősítésből

2021. január 20. 09:20
 
Szabóné Balla Marianna polgármester asszony még 2020 tavaszán jelentette be, hogy Szarvaskő Község Önkormányzata egy önkormányzati területen, erdősítés mintaprojektet kíván megvalósítani az Agrárminisztérium által kiírt pályázati forrásból.

Hír: Hatezer facsemete ajándékba

2021. április 12. 09:23
 
Hatezer darab 2-3 éves erdeifenyő csemetét kapott Veszprém a Bakonyerdő Zrt. jóvoltából az Országfásítási Program keretében. A Bakonyerdő Zrt. a társadalmi felelősségvállalás jegyében a működési területén található önkormányzatokat, közintézményeket kereste meg a felajánlással

Hír: Erdősítsd újra a bolygót, használj több fát a városokban

2021. április 12. 09:28
 
Az üzenet eredeti szövege: REFOREST OUR PLANET, RETIMBER OUR CITIES. Schellnhuber professzor ezzel támogatja a faanyag kulcsszerepét Ursula von der Leyen Új Európai Bauhaus kezdeményezésében.