Kapcsolódó tartalmak: FM

Hír: Százmilliárdok ömlenek az élelmiszeriparba

2017. október 18. 07:19
 
A kormány 300 milliárd forintot biztosít az élelmiszeripar fejlesztésére – jelentette be Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője kedden a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezvényén.

Hír: Megjelent a földművelésügyi miniszter aszályközleménye

2017. október 31. 08:37
 
A földművelésügyi miniszter most megjelent aszályközleménye értelmében az ország szinte valamennyi járásában, illetve a közleményben felsorolt járások egyes településein aszályhelyzet volt Magyarországon a 2017. kárenyhítési év során

Hír: A V4-ek kiemelkedő mezőgazdasági eredményeket érhetnek el

2017. november 08. 07:49
 
A visegrádi országok összehangolt fellépéssel kiemelkedő eredményeket érhetnek el a mezőgazdaság egyre több területén – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői, brüsszeli ülését követően.

Hír: Végéhez közeledik a betakarítás – jó átlagok születtek

2017. november 16. 08:32
 
Az idei őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek. A termésátlagok jobbak, mint az elmúlt öt éves átlag, így aztán biztosított az ország ellátása, sőt, kivitelre is jut – mondta el Czerván György, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése után.

Hír: Még mindig kevesen akarnak agrárszakmát tanulni

2017. december 12. 08:39
 
Partnerségi megállapodást kötött egymással a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az agrárszakképzés fejlesztése érdekében. A cél, hogy minél többen akarjanak továbbtanulni az agrárképzésben.

Hír: Az élelmiszer-biztonság része a nyomonkövetési rendszer

2018. január 26. 09:39
 
Sikerrel zárta az elmúlt két esztendőt a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform, amelynek rendezvénysorozatát a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. együttműködésével indították el.

Hír: Újabb termékekkel bővült az eredetvédelmi lista

2018. március 02. 07:59
 
A Földművelésügyi Minisztérium három évvel ezelőtt indította el Eredetvédelmi Programját, melynek célja az oltalomban részesülő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint a már meglévő földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségek jobb kihasználása.

Hír: Kulcsfontosságú a mezőgazdaság digitális átalakulása

2018. március 22. 10:19
 
A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál rejlik, amit digitális technológiák alkalmazásával lehetne kihasználni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára Nagykátán, az I. PREGA START konferencián.

Hír: Húsvéti számvetés: 7 milliónál is nagyobb a bírság

2018. március 28. 20:02
 
Lezárult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszaka. A hatóság elsősorban a húsvéthoz kapcsolódó termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító élelmiszer-vállalkozásokat vizsgálja. A szezonra jellemző termékek mellett, az akció új elemeként, a tojásfestékeket is megvizsgálta a Nébih, ami igazán megnyugtató eredményt hozott.

Hír: Stratégiai keretmegállapodást kötött az agrártárca, a NAK és a Magosz

2018. április 03. 06:50
 
Az agrárium további fejlődése és a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak jövőbeni biztosítására stratégiai keretmegállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz).