Kapcsolódó tartalmak: közlemény

Hír: Megjelent a földművelésügyi miniszter aszályközleménye

2017. október 31. 08:37
 
A földművelésügyi miniszter most megjelent aszályközleménye értelmében az ország szinte valamennyi járásában, illetve a közleményben felsorolt járások egyes településein aszályhelyzet volt Magyarországon a 2017. kárenyhítési év során

Hír: Közlemény használatban lévő földrészletek nyilvános sorsolásáról

2018. június 18. 10:45
 
A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 4/B § (5) bekezdése és a 9/C §-a alapján nyilvános sorsolást tart a Béke Mgtsz. (2377 Örkény, Fő u. 20.) használatban lévő, részarány-tulajdonú földek kiadása céljából.

Hír: Szolidaritási nyilatkozat a KOZ SR, szlovákiai konföderációja mellett

2020. szeptember 18. 10:40
 
A magyar szakszervezeti szövetségek megdöbbenve értesültek szlovák szakszervezeti körökből, hogy a Szlovákia munkaügyi minisztere törvényi változtatásokkal kívánja ellehetetleníteni a szakszervezetek működését, és az eddig működő tripartit egyeztetés rendszerét.