Kapcsolódó tartalmak: megváltozott munkaképességűek

Hír: Neked munka, nekem álom

2018. október 16. 08:21
 
 
A LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Bizottságának a Friedrich Ebert Stiftung Budapesti Irodájának támogatásával megvalósuló „Befogadó munkaerő-piac, a megváltozott munkaképességűek helyzete” címet viselő rendezvényére a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben került sor 2018. október 10-én.

Hír: Jelentős tartalékot jelenthetnek a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű dolgozók

2021. július 08. 08:45
 
Kis odafigyeléssel és nyitottsággal szinte bármelyik vállalatnál lenne mód megváltozott munkaképességű kollégák foglalkoztatására. Bár már most is vannak jó példák, azonban még mindig nagyon sok a fejlődési és bővülési lehetőség ezen a téren. Az ország vezető HR szolgáltatójaként a Prohuman úgy látja, hogy sok területen a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok számára is megoldást jelenthet mindez, miközben előnyös az egyénnek, számos értéket hoz a kollegiális közösségnek és társadalmi hatása sem elhanyagolható.

Hír: Két szempontból is lényeges a megváltozott munkaképesség az özvegyi nyugdíjnál

2022. április 04. 08:30
 
Az egészségi állapot, illetve az erre tekintettel megállapított társadalombiztosítási ellátások mind a jogszerző (az elhunyt hozzátartozó), mind a jogosult (a túlélő hozzátartozó) személyével kapcsolatban jelentőséggel bír. Az ado.hu cikke.