Kapcsolódó tartalmak: oltás

Hír: Hogyan növelheti a munkaadó a kollégák oltottságát?

2021. november 24. 07:24
 
Továbbra is azt gondolom, hogy túlságosan durva lépés és nem is a munkaadó kompetenciája a Covid-oltás kötelezővé tétele. Sokkal inkább hiszek a párbeszédben és az ösztönzőkben. Ez persze időigényesebb, macerásabb, de megéri. A cégek egy sor finomabb módszerrel növelhetik oltott alkalmazottaik számát. Ebben nagy a szerepe az első számú vezetőnek és a nyílt kommunikációnak. Aki komolyan gondolja a társadalmi felelősségvállalást, most a Covid elleni oltakozás népszerűsítésében ezt bizonyíthatja saját berkeken belül.

Hír: Jelentős munkáltatói kockázatot is jelent a kötelező oltás elrendelése

2021. december 03. 08:45
 
Munkajogi szakértők szerint nem tudni, kit terhel a felelősség, ha az oltásra kötelezett munkavállalónál mellékhatásokat okozna a vakcina. Az egészségügyi törvény kötelező oltások esetében az állam felelősségét szabja meg. Mivel azonban most nem a miniszter, hanem a munkáltató teheti kötelezővé a Covid elleni oltást, vélhetően az esetleges mellékhatásokból származó károkat is neki kellene megtérítenie.

Hír: A Bahart dolgozói 150 ezer forintot kapnak, ha beoltatják magukat

2021. december 08. 08:54
 
A Balatoni Hajózási Zrt. bruttó 150 ezer forintot ad azoknak a dolgozóinak, akik beadatják a koronavírus elleni oltást, írja az Index egy, a lap birtokába jutott körlevél alapján.

Hír: Meddig mehet el a munkáltató az oltásra való kötelezésben?

2022. január 11. 12:32
 
Táppénzen levő, veszélyeztetett terhes munkavállaló kötelezhető-e koronavírus elleni védőoltás beadatására annak ellenére, hogy be sem jár dolgozni, és várhatóan évekig nem is fog? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
«1234»