Kapcsolódó tartalmak: öröklés

Hír: Mostantól így lehet örökölni a vidékfejlesztési támogatásokat

2017. szeptember 28. 08:13
 
Kibővített, egységes eljárást dolgozott ki a Miniszterelnökség az általa felügyelt vidékfejlesztési támogatások örökölhetőségére. Ha az örökös maradéktalanul megfelel a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek, a támogatást igénylő halálakor kiadhatóvá válik számára is a támogatói okirat.

Hír: Földet örököltek, de semmit nem tudnak róla - Nagyon sokan vannak

2018. május 25. 06:25
 
Alapjaiban változtatná meg a földbecslések rendszerét egy győri startup. Az Agrotax Kft. azt a piaci rést használná ki, hogy ma már a mezőgazdaság szinte minden területét digitalizálták, a termőföld-értékbecslés azonban a gyakorlatban még mindig a klasszikus módszerekkel történik. Sáhó Ákos, a cég ügyvezetője a Porfolio-nak azt is elmondta, hogy országos szintű partneri hálózatépítésben is gondolkodnak, és eddig már összesen 14 ezer hektár termőföld értékelését végezték el.

Hír: Az agráröröklés legfontosabb szabályai

2021. október 25. 08:29
 
Hogyan osztódik az öröklés jelenlegi szabályai szerint a gazdaság, illetve a föld, kik az örökösök, és milyen szabályok vonatkoznak rájuk – ezt mutatja be cikkében Cseh Tibor András, a Magosz megbízott főtitkára.