Kapcsolódó tartalmak: pályázat

Hír: A kertészeti pályázatoknál 50 millió forint projektösszeg alatt nem szükséges pénzügyi tervet benyújtani

2016. március 16. 08:02
 
Kecskeméten rendezték meg a Zsendülés II. Kertészeti Konferenciát, ahol Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára ismertette a Vidékfejlesztési Program kertészeti fejlesztési lehetőségeit.

Hír: Örülhetnek az erdészek: most nekik fizetnek milliárdokat Lázárék

2016. március 18. 07:53
 
A magán, vagy önkormányzati tulajdonú erdők tisztításához, ápolásához is igényelhető támogatás a Miniszterelnökség által mintegy 2,7 milliárd forintos kerettel meghirdetett vidékfejlesztési pályázaton. A foglalkoztatás bővítés előnyt jelent az elbírálásnál.

Hír: 2,7 milliárd az erdőgazdálkodóknak

2016. március 21. 08:12
 
Az erdőgazdálkodók számára nyílt újabb pályázati lehetőség 2016. március 16-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A Lázár vezette Miniszterelnökség a most megjelent felhívással mintegy 2,7 milliárd forint támogatást különített el az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására.

Hír: Beindult: Itt az első kertészeti pályázat

2016. március 11. 08:10
 
Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kecskeméten egy kertészeti konferencián ismertette a Vidékfejlesztési Program kertészeti fejlesztési lehetőségeit. A Vidékfejlesztési Program március elején megnyíló pályázatainak célja a kertészeti ágazat versenyképességének növelése. A rendelkezésre álló 66,5 milliárd forint technológia fejlesztésre, üveg és fóliaház létesítésre, új ültetvény telepítésére és megújítására, illetve gyógynövénytermesztésre biztosít forrást – jelentette be a Lázár által irányított Miniszterelnökség a Zsendülés című konferencián.

Hír: Több idő jut felkészülni a pályázatokra

2016. március 30. 11:13
 
Két pályázati felhívás beadási határidejének módosításáról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően több idő lesz a szükséges dokumentumok előkészítésére. 2016. április 11-től a vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak korszerűsítését támogató pályázatra, míg 2016. március 31-től a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére lehet pályázni. Lázárék a most induló két pályázatra, mintegy 40,9 milliárd forintot különítettek el.

Hír: Módosult a Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban című felhívás

2016. április 01. 12:45
 
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban” című (VP-3-4.2.1-15 kódszámú) felhívás dokumentuma és bizonyos mellékletei (3. és 4. számú melléklet) módosultak.
Tartalmi módosítás a pályázati dokumentáció szöveges részében, a Felhívás 4.1.3. pontjában, a kollektív beruházás előírásainak tekintetében történt, továbbá a Felhívás 4.2 pontja pontosításra került.
Módosult a felhívás 3. és  4. számú melléklete. A 3. számú mellékleten belül a következő fogalmak módosultak: kapcsolódó vállalkozás, kisvállalkozás, konzorcium, megvalósítási hely, mikrovállalkozás, termelői csoport, termelői szervezet, új technológia, új termék, Ügyfél-nyilvántartási rendszer.
 

Hír: Újabb milliárdokra pályázhatnak a tejtermelők

2016. április 01. 12:46
 
Megjelent a tejágazati szerkezetátalakítási pályázat. A 36,53 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást májustól igényelhetik az állattartók.

Hír: Tájékoztató a fiatal gazda, mezőgazdasági termelők támogatásáról

2016. április 08. 08:15
 
Tájékoztató a fiatal mezőgazdasági termelő támogatásáról

Hír: AKG-s pályázatok eredményhirdetése

2016. április 20. 07:38
 
Megkezdődött a támogatói okiratok és értesítések kiküldése azon ügyfelek számára, akik a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent agrár-környezetgazdálkodást, valamint ökológiai gazdálkodást támogató pályázatokra nyújtották be kérelmüket.

Hír: Szakértelem saját gazdaságban – módosult az AKG kiírás

2016. április 28. 10:32
 
Korábbi bejegyzéseim egyikében már taglaltam az Agrárkörnyezetgazdálkodás (AKG) támogatásához kapcsolódó szakértők alkalmazását érintő előnyöket és feltételeket, ami azonban egy újabb fejezethez ért azzal, hogy nemrég módosult a pályázati felhívás és a növényvédelmi, illetve talajvédelmi szakirányítókra vonatkozó elvárás.