2018-ban még tovább folytatódhat az áfacsökkentési hullám

2017. január 06. 08:09
A baromfihús, a tojás, valamint a friss tej áfájának idén januári csökkentése után a kormány dolgozik azon, hogy további termékek közterhe is csökkenjen - tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.

A kormány folyamatosan vizsgálja annak lehetőségét, hogy az alapvető élelmiszerek áfája mely termékkörök esetében csökkenhetne – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden egy budapesti Príma üzletben a témában tartott sajtótájékoztatón. A mostani áfacsökkentés kapcsán megrendezett eseményen elhangzott: az alapvető élelmiszerek közül tavaly elsőként a sertés tőkehús áfája csökkent, idén januártól a baromfihús, a friss tej és a tojás forgalmi adója mérséklődik, ám az államtitkár szerint további termékkörök is szóba jöhetnek. „Ez egy folyamat része” – tette hozzá. Nagy István szerint a későbbiekben esetleg szóba jöhet a hal, a zöldség-gyümölcs, valamint a pékáru áfájának mérséklése is a gazdaság teljesítőképességének tükrében. Az államtitkár hangsúlyozta: a kormánynak az az érdeke, hogy az élelmiszeráfa-csökkenés, illetve az annak köszönhető alacsonyabb árak hosszú távon fennmaradjanak, ezért a mérséklés hatását a tárca ellenőrzi.

A baromfiágazat számára az idei év sokkal jobban kezdődik, mint a tavalyi – jelentette ki az eseményen Csorbai Attila. A Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint ugyanis a mostani áfacsökkentés kiegyenlítette azt a versenyhátrányt, amely a baromfiágazat tavaly kénytelen volt elszenvedni, amikor a sertéshús áfája egyoldalúan csökkent.


A rendezvényen felszólalt Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaköz Szervezet és Terméktanács elnöke is, aki pozitív első lépésnek nevezte a friss tej áfájának csökkentését. Kijelentette: bízik abban, hogy a feldolgozott fogyasztó tejek, így az UHT és ESL termékek is a kedvezményes áfakörbe tartozhatnak majd a jövőben, hiszen ezek teszik ki a hazai fogyasztás zömét.


Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója a rendezvény házigazdájaként kijelentette: a CBA- és a Príma-üzlethálózat a korábbiakhoz hasonlóan most is teljes mértékben továbbadja a vásárlóknak az áfa-csökkentésből származó árkedvezményt.

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Tele van a Pilis málnával és szederrel, napi két kilót szedhetünk ingyen az erdei gyümölcsökből

2018. július 23. 14:02
A Pilisi Parkerdő magasabban fekvő területein rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett az idei évben. A természetjárók június-július fordulóján rég nem látott tömegű málnával találkozhattak a Dobogókő környéki erdőkben, a parkerdő munkatársai szerint augusztusra rekordnak számító szedertermés is várható. A Pilisbe indulóknak tehát érdemes figyelniük a gyümölcsök érésére, és kosarat, vagy egy kisebb dobozt vinni a túrára, amibe napi két kilónyi bogyót kedvükre szüretelhetnek

Kamerával nézné a munkavállalóit? - így tegye jogszerűen

2017. február 09. 09:12
A munkáltató a munkavállalót a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizheti. A munkáltató ellenőrzése és az annak során alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak azonban az emberi méltóság megsértésével. Ezen túlmenően a munkavállaló magánélete nem ellenőrizhető. Ezeknek az elveknek a gyakorlati alkalmazását a munkahelyi kamerás megfigyeléssel összefüggésben az alábbiakban vizsgáljuk meg.