A fogyatékkal élőknek jár az adókedvezmény

2015. január 10. 13:03
Öt évre visszamenőleg lehet igényelni
A fogyatékkal élőknek jár az adókedvezmény

Akár több százezer forintot is visszakaphatnak adójukból azok, akik valamilyen súlyos fogyatékossággal élnek - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában.

   A személyi adókedvezményt az összevont adóalapból lehet érvényesíteni, visszamenőleg öt évre. A kedvezmény igényléséhez a betegség fennállásáról szóló igazolás szükséges, amit a szakambulancia, a kórházi osztály szakorvosa, illetve a háziorvos állíthat ki.

   A kedvezmény mértéke a betegség kezdőnapjának hónapjától havonta az adóév elsőnapján érvényes havi minimálbér öt százalékának megfelelőösszeg. A vonatkozó kormányrendelet szerint többek között a hallási, látási, mozgásszervi fogyatékossággal, a különbözőmentális és viselkedészavarokkal élők, elzáródást okozó érbetegségekben vagy egyes daganatos betegségekben szenvedők jogosultak az adókedvezményre, vagy azok, akik rokkantsági járadékban részesülnek.

   Az ideiglenes igazolásokat évente kell kiállítani, a végleges állapotot pedig nem kell újra igazolni.

  A személyi kedvezményt beteg gyermek után nem lehet igénybe venni, azt kizárólag a betegségben szenvedőérvényesítheti - olvasható a lapban.

 

(forrás: szakszervezetek.hu)

Kapcsolódó cikkek

Bérmegállapodás 2014-re

2013. december 03. 11:14
Minimum 101.500 és 118.000 forint

Forró februárt ígérnek a gazdák

2015. január 19. 08:59
A hortobágyi földbérleti pályázat vesztesei követelik a miniszterelnöktől, hogy az általa elrendelt vizsgálat eredményét legkésőbb 2015. január 31-ig hozza nyilvánosságra a Kehi a honlapján, ahogy a Norvég Civil Alap esetében tette.