A magyar agrárdiplomácia célja a magyar gazdák EU-s támogatásának, pénzének védelme

2016. október 27. 07:51
Az Európai Bizottság - arra való hivatkozással, hogy a támogatási rendszereket egyszerűsíteni kívánja - olyan rendkívül ügyesen becsempészett módosításokkal állt elő, amelyeknek egyes pontjai teljes mértékben elfogadhatatlanok, sértik nemzeti érdekeinket – mondta Fazekas Sándor Varsóban, az agrárminiszteri csúcstalálkozón, ahol a Visegrádi négyek mellett a bolgár, szlovén és román agrártárca vezetője ült egy asztalhoz.

Példátlan támadásra készül az Európai Bizottság, amely hátrányosan érinti a gazdákat. A gazdáktól teljesen független, migráns válság miatt kialakult helyzetet, a brüsszeli bürokraták a gazdák pénzéből, a közös agrárpolitika terhére akarják megoldani –hangoztatta a miniszter

Hozzátette: Most folyik a több éves pénzügyi keret felülvizsgálata, „sportnyelven szólva” elérkeztünk a félidőhöz, és egyértelműen látható, hogy az Európai Bizottság trükkös letámadásra készül. Fazekas Sándor hangsúlyozta: „a gazdák uniós forrásainak csökkentésével a támogatások átcsoportosításával akarják a migráns helyzetet megoldani, amit nem engedhetünk, a magyar gazdákat meg kell védenünk!”

 
Fotó: FM

 

A V4-ek a magyar miniszter javaslatára összefogást sürget annak érdekében, hogy meg lehessen védeni mindazokat az agrártámogatásokat, amelyekért megküzdöttünk, amelyek a Közép-Európai térségben élő gazdák fennmaradásához, pénzügyi stabilizálásához nélkülözhetetlenek. Ha a brüsszeli bürokrácia a Közös Agrárpolitikából új feladatokat akar ellátni, akkor azt csak megfelelő mértékű, új források hozzárendelésével engedhetjük. A migránsválság kezelése nem mehet az agrártámogatások rovására – tette hozzá az agrárminiszter.

A mai lengyelországi egyeztetés célja, hogy a csúcstalálkozóra érkező agrárminiszterek egységes fellépésükkel ráirányítsák az unió lakosságának figyelmét a brüsszeli törekvésekre és közös fellépésükkel elérjék, hogy a Bizottság e kérdéskörökben felülvizsgálja álláspontját és visszavonja javaslatát, amely az uniós agrártámogatások összegét csökkentené.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben az agrárszakemberek utánpótlása

2017. február 07. 08:41
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felsőoktatási kerekasztal megbeszélést szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a főbb piaci szereplők részvételével. A találkozó azért is volt sürgető, mert az agrár-felsőoktatásban tapasztalható képzési problémák az ágazat versenyképességét veszélyeztetik. A találkozó legfőbb üzenete, hogy az oktatásnak a piaci igényekhez igazodva kell működnie, a kereslet és a kínálat hatékony összeegyeztetésével.

Máris sokan háborognak Lázárék súlyos döntései miatt

2016. május 11. 08:17
Elégedetlenség kíséri a termelők körében a Miniszterelnökség döntéseit, amelyekkel a tárca nemrég meghatározta, kik nyerhetnek úgynevezett agrár-környezetgazdálkodási (akg) támogatásokat a Vidékfejlesztési Programban (VP). A gazdálkodók most szembesülnek azzal, hogy a minisztérium minden második kérelmezőt elutasított. A tárcának kényszerűségből kellett így határoznia, mert a beérkezett pályázatok támogatásigénye többszörösen meghaladta a VP-ben elkülönített környezetgazdálkodási pénzkeretet. A szintén nemrég elbírált ökogazdálkodási felhívásnál viszont szinte minden beadott kérelmet támogatni lehetett, mert itt az igények és a pénzügyi lehetőségek egyensúlyban álltak. Ugyanakkor a nyerteseknél is okozhat gondokat, hogy a Miniszterelnökség a pályázatokat későn bírálta el, ezért a termelők az idén nehezen vagy egyáltalán nem teljesíthetik egyes vállalt kötelezettségeiket, ha eddig a tárca döntéseire vártak.