A magyar mezőgazdaság méltó seregszemléje

2018. augusztus 13. 07:50
Augusztus 10-én, pénteken nyílt meg és vasárnapig tart az idei, sorrendben 25. Szentlőrinci Gazdanapok rendezvény.

Sok elvárás és kevesebb pénz, egyelőre így fest az Európai Bizottság ajánlata a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) – fogalmazott Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a Szentlőrinci Gazdanapok megnyitásakor.. Hozzátette, brüsszeli tárgyalásaink során a KAP-ot úgy kell alakítani, hogy ne a forrásokat csökkentsük, hanem a magyar és az európai gazdálkodók versenyképességét és növeljük. Magyarország a visegrádi országokkal karöltve határozottan kiáll emellett és Horvátországnak is ez az érdeke. Megvan tehát az érdekközösség és az összefogásban rejlő erő reálissá teszi várakozásainkat.
– Keményen küzdünk azért, 2020 után olyan közös európai támogatásrendszerünk legyen, amely növeli a gazdák versenyképességét, elismeri a termelő hozzájárulását a környezetügyhöz és növelik a vidék megtartó-képességét. Horvátország, a vásár partnerországa, szövetségesünk lehet ebben – mondta.

Feldman Zsolt a Szentlőrinci Gazdanapok kiállítóterületének bejárása után elmondta, a vásár méltó seregszemléje annak a magyar mezőgazdaságnak, amely az utóbbi években az egyik legdinamikusabban fejlődő agráriuma volt Európának. 
– Ebben szerepe volt annak a kormányzati politikának, amely stabilitást és kiszámíthatóságot tudott kínálni az ágazatnak. Adatok igazolják, hogy mindez a beruházásokban, a jövedelemtermelő-képességben, a hitelképességben is megmutatkozik. Ennek eredményei nem csak a makrogazdasági mutatókban, hanem az egyes gazdálkodó szintén is megmutatkoznak – jegyezte meg.

A jövő agráriumának kialakítása azonban feladatokat is tartogat. Feldman Zsolt ezek között említette a nemzedékváltás elősegítését, az oktatás korszerűsítését, a termelési kockázatok csökkentését, a technológiai megújulás támogatását és az öntözés hatékony fejlesztését.

A megnyitón Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt emelte ki, hogy a baranyai gazdák a 6,1 tonna/hektáros őszi búza termésátlagukkal a megyék versenyében az 1. helyet érték el, és hektáronként 1 tonnával többet termeltek, mint az országos átlag.
– 1994-ben, amikor az első Szentlőrinci Gazdanapok megnyitotta kapuit, 4,6 tonna búzát takarítottak be hektáronként a magyar gazdák. Idén tehát alig fél tonnával volt magasabb a termésátlag, mint 25 évvel ezelőtt. Ez a legkevésbé sem mondható dinamikus növekedésének. És ha még ehhez hozzávesszük, hogy Nyugat-Európában nem ritkák a 8-10 tonna/hektáros búza termésátlagok, egyértelművé válik, hogy sok a tennivalónk – tette hozzá, majd ismertette a kamara nemrég közzétett fejlesztési programcsomagját. 

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Nyílik az olló a nyugdíjasok és az aktívak jövedelme között

2017. május 31. 08:32
2017. május 24-én a LIGA Szakszervezetek Nyugdíjas Bizottsága a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával „Meddig nyílik az olló az olló a nyugdíjasok és az aktívak jövedelmei között” címmel szakmai konferenciát szervezett a LIGA Szakszervezetek székházában.

Cselédek, szaporán - avagy miért van egyre több idénymunkás?

2016. március 30. 09:00
dr. Huiber Tibor elnök úrral készült interjú, amelyben Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő is interjúalany volt. (HR Portál)