A magyarság fennmaradása elképzelhetetlen erős vidéki közösségek és gazdatársadalom nélkül

2017. augusztus 22. 07:54
Országunk megtartó ereje egy évezrede a határt művelő, termelő, magyar emberben rejlik - mondta Fazekas Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium Államalapító Szent István és az új kenyér tiszteletére rendezett ünnepségen.

A miniszter emlékeztetett: a földművesek alkották Szent István államának gazdasági, társadalmi alapját, ellátták élelemmel az országot, a hadsereget, a várakat, fenntartották az államot, és ha kellett fegyvert is ragadtak, hogy megvédjék a hazájukat. Ma is elképzelhetetlen a magyarság fennmaradása erős vidéki közösségek és gazdatársadalom nélkül.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

 

Ma nemcsak Szent Istvánt, az államalapítást, az új kenyeret ünnepeljük, hanem azokat a kitüntetetteteket is, akik kitartásukkal, szorgalmukkal példát állítanak elénk. Akik megmutatják Magyarországnak, hogy személyes útjukat járva tudnak tenni a közösségért, képesek hatással lenni másokra. A most kitüntetettek kitartásukkal, szorgalmukkal példát mutatnak mindannyiunknak – fogalmazott Fazekas Sándor.

Az állami és miniszteri kitüntetések listája a www.kormany.hu oldalon megtalálható.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Nők és férfiak: a feladatmegosztás

2018. augusztus 13. 07:54
Az Eurofound közelmúltban megjelentetett „Európában élni és dolgozni 2017-ben” című angol nyelvű évkönyvéből többek között részletes áttekintést kaphatunk a dolgozó férfiak és a nők közötti feladatmegosztásról, például arról, ki mennyi időt fordít gyermeknevelésre és gondozási tevékenységre.
 

Piszkos tizenkettő: lista a legszennyezettebb zöldségekről és gyümölcsökről

2018. január 29. 08:57
Az Environmental Working Group – EWG – amerikai környezetvédelmi szervezet minden évben megvizsgálja a hazai zöldség és gyümölcsök peszticid-szermaradványait. A tavalyi évben  48 népszerű termék peszticid tesztjét elemezte és  közreadta az eredményeket.