A medvehagyma gyűjtésnek is vannak szabályai!

2017. március 27. 08:18
A medvehagyma gyűjtési szezonja március vége, április eleje. Sokan nincsenek azonban tisztában azzal, hogy a hazánkban több helyen is megteremő „vadfokhagyma” gyűjtése engedélyhez kötött. Emellett, mivel élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési előírások is ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összegyűjtötte a témában a legfontosabb tudnivalókat.

Az utóbbi években nagy népszerűségnek örvend a medvehagyma fogyasztása. A megnövekedett igényeket sokszor csak illegálisan gyűjtött vagy importált áruval tudják kielégíteni. Fontos tudni, hogy medvehagymát állami erdőben saját felhasználásra bárki szabadon gyűjthet. A vonatkozó előírások szerint maximum 2 kg szedhető naponta. A saját célra gyűjtött növényt azonban tilos értékesíteni! Emellett, ha valaki magánerdőben akar „vadfokhagymát” gyűjteni, ahhoz engedélyt kell kérnie. Az egyes erdőterületek besorolásáról a NÉBIH interaktív erdőtérképén tájékozódhatnak az érdeklődők (http://erdoterkep.nebih.gov.hu/).

Árusítási célból medvehagymát gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad. A gyűjtött medvehagyma élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési követelmények ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. Ennek megfelelően fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot, például a csomagolás vagy a szedés idejét. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepel-e a gyűjtő vagy a forgalmazó neve és címe, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.

A medvehagyma levelei könnyen összetéveszthetőek a gyöngyvirággal. Szerencsére kicsi az esélye a tévedésnek, hisz utóbbi jóval később hajt, időnként azonban mindkettő megtalálható egyszerre az erdőben. A gyöngyvirág levelei májkárosodást okozhatnak, ezért medvehagyma gyűjtéskor mindenképp körültekintően kell eljárni! Jó megoldás a medvehagyma levelének megdörzsölése. Ha fokhagyma illata van, akkor valóban az ízletes és különleges csemegére sikerült rátalálnunk.

portal.nebih.gov.hu

Kapcsolódó cikkek

Kamerával nézné a munkavállalóit? - így tegye jogszerűen

2017. február 09. 09:12
A munkáltató a munkavállalót a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizheti. A munkáltató ellenőrzése és az annak során alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak azonban az emberi méltóság megsértésével. Ezen túlmenően a munkavállaló magánélete nem ellenőrizhető. Ezeknek az elveknek a gyakorlati alkalmazását a munkahelyi kamerás megfigyeléssel összefüggésben az alábbiakban vizsgáljuk meg.

Növelik a béreket az élelmiszerláncok

2017. március 30. 07:34
Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok, munkaerőt viszont nem mindenhol keresnek az MTI-nek nyilatkozó cégek tájékoztatása szerint.