A természeti erőforrások megóvása a termelők érdeke is

2017. május 10. 08:31
Az élelmiszereket előállító gazdálkodó a leginkább érdekelt abban, hogy a mezőgazdasági termelés környezeti hátterét, a természeti erőforrásokat megőrizze, és a következő generációk számára fenntartsa.

A mezőgazdasági termelés természeti erőforrásokra gyakorolt hatásainak mérséklése, annak fenntartható mértéke egyre nagyobb fontossággal bír. A piaci folyamatokat már rövid távon is befolyásolják a negatív környezeti hatások csökkentését célzó jogszabályok, valamint önkéntes szabványok, ennek ellenére Magyarországon az élelmiszer-gazdaság szereplői egyelőre nem fordítanak kellő figyelmet a problémára.

Ez adta az apropóját „A rövid távú agrárpiaci kilátások környezeti fenntarthatósági vetülete” című nemzetközi konferenciának, amelyet az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közösen rendezett 2017. május 9-én.

 

Feldman Zsolt a konferenciát megnyitva kiemelte, a fenntarthatóság nem csak a gazdálkodó önérdeke, hanem a társadalomé is, mivel az erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás más gazdasági ágazatokat is érint. Hozzátette: "a beruházások, az innováció és az ezekhez szükséges szaktudás révén lehet a versenyképességet és a fenntarthatóságot összhangba hozni."

 

Feldman Zsolt felhívta a figyelmet: a különböző európai uniós környezeti szabályozó politikák alapvetően befolyásolják a mezőgazdasági termelés folyamatait, és a Közös Agrárpolitika (KAP) is komoly eszközöket vonultat fel a természeti erőforrások megőrzése érdekében. Példaként említette, hogy egy nitrátérzékeny területen a mezőgazdasági termelőnek más tápanyag-pótlási tevékenységet kell folytatnia, mint egy nem nitrátérzékeny területen. De az öntözési lehetőségek is nagyban függnek az adott területen lévő felszíni és felszín alatti vízkészletek állapotától. Mindez pedig nagyban befolyásolja a termelők gazdálkodását, a gazdaságok versenyképességét.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke arról beszélt, ma már nem megkérdőjelezhető, hogy csakis a fenntartható mezőgazdasági modell biztosíthatja az agrárgazdaság fejlődését. Ez garantálja ugyanis a természet, a környezet megóvását. Emellett segíti a vidéki lakosság megélhetését, a vidéki munkahelyek teremtését és szavatolja a lakosság biztonságos élelmiszer-ellátását. A természeti és környezeti szempontok határozottabb érvényesítése ugyanakkor szemléletváltozást is jelent, amihez széleskörű együttműködés szükséges.

A Közös Agrárpolitika is komoly eszközöket vonultat fel a természeti erőforrások megőrzése érdekében – fotó: Shutterstock

A fenntartható termelés többek között olyan technológiák ötvözését jelenti, amelyek megőrzik a talaj termőképességét, nem szennyezik a felszín alatti vizeket, figyelemmel vannak a biológiai sokféleségre, óvják a növényi és az állati genetikai erőforrásokat. A gazdálkodókban tudatosulnia kell annak: ha nincsenek figyelemmel a fenntartható termelés szempontjaira, az hosszabb távon komoly versenyhátrányt is jelent számukra – hívta fel a figyelmet a NAK elnöke.

A magyar agrárgazdaság fejlesztésénél tehát versenyelőnyként és piaci tényezőként kell figyelembe venni, hogy a termelés, a feldolgozás, a raktározás és az értékesítés során a termelők környezetkímélő eljárásokat alkalmazzanak. Így az egész magyar agrárgazdaságban érvényesüljenek az agrár-környezetvédelem nemzetközi előírásai – mondta Győrffy Balázs.

Bár számtalan pozitív változás történt a FAO 1945-ös alapítása óta, például az európai és közép-ázsiai térségben gyakorlatilag felszámolták az éhezést, a fenntarthatóságot azonban még nem sikerült elérni – hangsúlyozta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese és európai és közép-ázsiai regionális képviselője. Ezért a FAO budapesti regionális irodájának a családi gazdaságoknak nyújtott támogatás, az agrár-élelmiszeripari és piaci integráció mellett épp a klímaváltozással való szembenézés a harmadik prioritása – emelte ki a FAO főigazgató-helyettese.

Az AKI-ban évtizedeken keresztül hagyománya volt azoknak az "outlook" konferenciáknak, amelyek a gazdálkodókat és az ágazat más szereplőit is próbálta minden évben felkészíteni a rövid, a közép és hosszú távú kilátásokra az agrárpiacokon. Most újra szeretnék éleszteni ezt a hagyományt és évente megszervezni - különböző témákban - egy-egy mostanihoz hasonló konferenciát – mondta az MTI-nek Juhász Anikó, az AKI főigazgatója.

A mostani konferencia a szervezők szándéka szerint egyedülálló iparági betekintést kínál: egyrészt felhívja az érintettek figyelmét azokra a kihívásokra, amelyeket a kormányzat által, illetve a vállalati felelősségvállalás keretében előírt környezeti fenntarthatósági követelmények támasz­tanak; másrészt rámutat olyan innovatív módszerekre és eszközökre, amelyek a versenyképesség javításával segíthetnek megbirkózni ezekkel a kihívásokkal. A mostani budapesti eseményen mintegy 200-an vesznek részt.

agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Megszorítások lehetnek az agrártámogatásoknál

2018. január 12. 08:55
Megszorításokkal kell számolni az unió 2020-2027 közötti új Közös Agrárpolitikájában (KAP) Günther Oettinger uniós költségvetési biztos szerint. Miközben a brit kilépés bevételkiesést okoz, a közös védelmi politikára, a biztonságra és a migrációs problémákra többet kell költeni.

A 3. Budapest Afrika Fórum a mezőgazdasági kapcsolatok további bővítéséről szól

2018. június 21. 08:00
A keleti és déli nyitás politikája lehetővé teszi, hogy felelevenítsük korábbi gazdasági kapcsolatainkat. Többek között ennek eredménye az immár harmadik alkalommal megrendezett Budapest Afrika Fórum, amelynek ezúttal a mezőgazdaság a témája – hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Vajdahunyad várban tartott rendezvényen.