A V4-es agrárminiszterek gyengének vélik az EB javaslatát

2018. augusztus 16. 12:17
A Visegrádi országok elmúlt években folytatott munkájának köszönhetően az Európai Bizottság (EB) idén irányelv-tervezetet nyújtott be a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorítása érdekében. A V4-ek, valamint Bulgária, Horvátország, Szlovénia és Románia agrárminiszterei augusztus 15-én Nyitrán közös nyilatkozatban rögzítették a javaslattal kapcsolatos álláspontjaikat – közölte szerdán az Agrárminisztérium.

A magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelők védelmének elsőbbséget kell élveznie.

A gazdák az első és legfontosabb szereplői az élelmiszerláncnak, azonban gyengébb gazdasági pozíciójuk és tárgyalási lehetőségeik miatt ők szenvednek a leginkább a gazdaságilag erősebb szereplők által folytatott tisztességtelen magatartásoktól. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell

– emelte ki a magyar tárcavezető.

Az EB javaslata uniós szinten tiltaná be a gazdákkal kötött felvásárlói szerződések egyoldalú és visszamenőleges módosítását, a romlandó élelmiszerek esetében a késedelmes fizetést, a romlandó élelmiszerek megrendelésének utolsó pillanatban történő lemondását, valamint a visszáruzást.

A júliusban kezdődött szlovák V4 Elnökség első agrárminiszteri ülésén a delegációvezetők egyetértettek abban, hogy az EB javaslata jó irány, de csak korlátozott védelmet nyújt az élelmiszert termelő kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv). Az ülés végén aláírt közös nyilatkozatban határozottan kérték, hogy az irányelv rendelkezései valamennyi felvásárlóra nézve legyenek kötelezőek, függetlenül azok méretétől.

Fotó: Tolnai Népújság/Mártonfai Dénes

Az uniós szabályozás elfogadása segíthet a jövőben megakadályozni az olyan helyzetek kialakulását, amely jelenleg a magyar almatermelőket érinti. A kormányzat álláspontja szerint az idei évben a vállalkozások közötti tisztességes kapcsolatokkal kialakítható olyan felvásárlási ár az ipari alma piacán, amely lehetővé teszi, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók megfelelő jövedelem mellett végezhessék tevékenységüket.

 

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Huszadik évforduló, harmadik OECD kutatás

2016. október 20. 07:51
Az erőforrások végesek, ezért mindazt a tudást és tapasztalatot, amit a mezőgazdaság hosszútávon fenntartható működtetése kapcsán eddig felhalmoztunk, a zöldgazdaság megvalósítására kell fordítanunk - közölte Fazekas Sándor az OECD harmadik környezetpolitika értékelési folyamatának elindítása alkalmából rendezett konferenciát megelőző egyeztetésen, ahol az OECD környezetvédelmi igazgatójával, Simon Uptonnal és a vizsgálati folyamat koordinátorával Eugene Mazurttal tárgyalt.

Fékezi az agrárium fejlődését a feketegazdaság

2016. február 29. 08:07
A magyar mezőgazdaság egy növekedési pályán van. Ennek ellenére nem dőlhetünk hátra, hiszen több kihívásra is választ kell találnunk, talán ezek közül az egyik legfontosabb a feketegazdaság elleni küzdelem, amely évente több száz milliós veszteséget okoz a magyar agráriumnak – fogalmazott Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a Portfolio és az agrarszektor.hu közös rendezvényén, az Agrárium 2016 konferencián.