A vezetők tévesen hiszik, hogy a munkavállalók elégedettek

2022. augusztus 01. 09:36
Miközben a vezetők 92 százaléka azt gondolja, hogy munkatársai jól érzik magukat, valójában az emberek harmada olyannyira nincs ezzel így, hogy egy éven belül elhagyni készül a munkahelyét.
A vezetők tévesen hiszik, hogy a munkavállalók elégedettek

Óriási a szakadék aközött, amit a vezetők gondolnak a munkavállalói élményről, és amit a számok mutatnak – derül ki a Capgemini Kutatóintézet felméréséből. A nem vezető beosztásban dolgozók 28 százaléka állítja, hogy jól érzi magát a munkahelyén, míg a vezetők 92 százalék szerint a munkavállalók jól érzik magukat a munkahelyükön - írja a Napi.hu.

A nemzetközi kutatásban 750 vállalat 2250 dolgozóját kérdezték a munkahelyi élményeiről, köztük 750 vezetőt és 1500 beosztottat. Az eredményekből az látszik, hogy a vezetők túl optimisták a dolgozók munkahelyi elégedettségét illetően.

 

 

 

 

 

 

 

A munkavállalók 65 százaléka, a menedzsereknek pedig 61 százaléka a munka-magánélet egyensúlyt jelölte meg a munkahelyi élmény leginkább meghatározó elemeként. A dolgozók 29 százaléka érzi úgy, hogy időt tud szakítani a szabadidejére, míg 28 százalék szerint a munkaidejük elég rugalmas ahhoz, hogy egyensúlyt tudjanak teremteni munka és magánélet között.

Az egyik legérdekesebb adat, hogy a munkavállalók 34 százaléka tervezi egy éven belül elhagyni jelenlegi munkahelyét. Kétharmaduk 3-9 hónapon belül váltana, 52 százalékuk pedig akkor is távozna jelenlegi állásából, ha egy másik vállalatnál ugyanazt a munkát ajánlanák fel neki  a jelenlegivel megegyező fizetés mellett.

 

A távmunkával elégedettek közel fele, 48 százaléka érzi jól magát a munkahelyén, a menedzserek között ez az arány 87 százalék, tehát a home office lehetősége erős megtartó tényezőnek bizonyult.

Hogy milyen jelek árulkodnak arról, ha egy kolléga távozni készül, arról ebben a cikkünkben írtunk, arról pedig, hogy mi az 5 legfontosabb tényező ahhoz, hogy valaki maradjon a cégnél, itt.

https://www.hrportal.hu/hr/a-vezetok-tevesen-hiszik-hogy-a-munkavallalok-elegedettek-20220722.html

 

Kapcsolódó cikkek

Negyven felett heti 25 óra lenne az ideális munkaidő

2019. április 29. 09:46
Visszaüthet, ha a vállalatok munkavállalóik termelékenységének növelését erőltetik, mivel ez hátrányosan befolyásolhatja a foglalkoztatottak képességeinek kibontakozását, olvasható a newsnow.tasr.sk hírportálon, melyet a novekedes.hu ismertetett.

Mit tehet a munkáltató téves munkabér utalás esetén?

2022. július 14. 14:47
Időről-időre megesik, hogy a munkáltató a ténylegesen járó munkabér helyett több munkabért fizet ki a dolgozónak. Mit tehet a munkáltató téves munkabér utalás esetén, hogy visszakapja a túlfizetést? Milyen határidőben kell lépnie? Hogyan követelhető vissza a téves munkabér? A érdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.