A vidék gyarapodása a magyarság fennmaradásának záloga

2017. március 16. 11:10
A vidék gyarapodása, a magyar gazdák teljesítménye az ország fejlődésének biztosítéka. Nélkülözhetetlen ahhoz, hogy - miközben Európában nagy erők dolgoznak azon, hogy az unió népei alávetett nemzetiségek szintjére süllyedjenek - Magyarország megmaradjon olyan nemzetnek, amely képes saját életét, sorsát irányítani - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségen

azekas Sándor emlékeztetett: március idusán múltunk egyik legfontosabb sorsfordulója előtt tisztelgünk. A világ magyarsága azokra a hősökre emlékezik, akik megteremtették a polgári modern Magyarországot és bátran vállalták a harcot az idegen önkénnyel szemben. Bizonyságot tettek arról, hogy a magyarság életrevaló nemzet, megvédi értékeit és érdekeit. Így volt ez 1848-ban és így van ma is - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy minden tiszteletet megérdemelnek azok a hazafiak, akik olyan Magyarországról álmodtak, amely független és nem idegen hatalmaknak alárendelten létezik.

 
Fotó: Kovács Zoltán



A tárcavezető kiemelte, a március 15-i tizenkét pontban foglaltak nagy része most is aktuális, ma is azt szeretnénk, hogy Magyarország a magyaroké legyen és dolgainkba ne szólhassanak bele távoli hatalmak politikai erői.

Azon a tavaszon, 1848 márciusában a nemzeti ügy összekapcsolódott  a társadalmi változások iránti igénnyel – fogalmazott a földművelésügyi miniszter. Mint mondta, megszületett a nemzetállam, a vidéki, jobbágysorban élő földművesek számára megnyílt a lehetőség a polgárosodásra, a felemelkedésre. Megszabadultak az elavult feudális kötöttségektől, szabad kisbirtokossá válva földtulajdonhoz jutottak, önállóan dönthettek arról, mit és hogyan termeljenek. Gazdák milliói előtt nyílt meg az anyagi gyarapodás, a művelődés lehetősége.

Fazekas Sándor hangoztatta: 1848 maradandó, visszafordíthatatlan hatásokat idézett elő a magyar társadalom szövetében, ami érvényes a gazdálkodásra és a vidéki tájra is, amely nagyrészt akkor nyerte el jelenlegi formáját. Új területeket fogtak művelésre, lecsapolták a mocsarakat, legelőket szántottak fel, a folyószabályozási munkálatokkal együtt több millió hektár földet tettek használhatóvá. A városok nagyvárosokká fejlődtek, 50 év alatt a magyarság lélekszáma megduplázódott, hiszen a megnövekedett mezőgazdasági termelés nagyobb lakosságot volt képes eltartani, élelmiszerrel ellátni.



A földművelésügyi miniszter szerint a magyar vidéket, a gazdatársadalmat, illetve a mezőgazdaságot ma érintő változások az 1848/49-eshez mérhetőek, elég csak arra gondolni, milyen feladatot jelent az Európai Unió piaci viszonyaihoz, támogatási rendszeréhez való alkalmazkodás. Széchenyi István földbirtok-politikával kapcsolatos gondolatai is időszerűek - jegyezte meg a miniszter, hozzátéve, hogy a gróf ideája az öntudatos, gazdaságilag erős magyar földműves volt. Ebbe a kijelölt útvonalba illeszthető a jelenlegi kormány több intézkedése is, így például a családi gazdaságokat érintő állami földbérbeadási és értékesítési program, amely a földművesek mintegy harmadát segítette birtoka gyarapításában, avagy a földtörvénynek a gazdákat védő, és segítő rendelkezései is. 

Az ünnepségen Fazekas Sándor a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt elismeréseket adott át.

A kitüntetettek névsora a http://marcius15.kormany.hu/foldmuvelesugyi-miniszterium oldalon érhető el.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarországon döcög az agrárium digitális átalakítása

2017. február 23. 07:30
Az agrárágazatnak, a magyar gazdálkodóknak és az élelmiszeripari vállalkozásoknak a digitális átalakulás nyertesének kell lennie - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten a III. Prega konferencia és kiállítás résztvevőit üdvözölve.

A tanulás sokkal hatékonyabb stressz-puffer, mint a relaxáció

2018. október 09. 10:11
Eddig azt hittük, minderre megoldást jelentenek a különféle relaxációs technikák, ám a legújabb kutatások most azt mutatják, hogy sokkal hatékonyabb stresszkezelő módszer az, ha új dolgokat tanulunk