A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van

2019. február 25. 07:46
A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják - mondta Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) pénteki konferenciáján, Budapesten.

Kiemelte, az agráriumban a generációváltás nemzeti ügy, a döntéshozók feladata, hogy biztosítsák a stabil alapot jelentő feltételeket, az eredményes és hosszú távon fenntartható gazdálkodás lehetőségeit.Nagy István elmondta, a szaktárca dolgozik azon, hogy a következő időszakban 100 ezer hektárral növekedjen az öntözött területek nagysága Magyarországon, tavasszal útjára indítják a nemzeti öntözési központot, amelynek feladata lesz a termelők segítése a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható öntözéses gazdálkodás megvalósításában.

Kép letöltése
 
Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

 

Az agrárminiszter szólt arról is, hogy az osztatlan földtulajdon rendezetlensége gúzsba köti a mezőgazdaság versenyképességét, példaként említette, hogy Magyarországon előfordul olyan helyzet is, hogy egy hektár területnek mintegy 300 tulajdonosa van. A helyzet rendezését célzó törvénycsomagot elkészítették, amely a tervek szerint még az idén hatályba léphet - tette hozzá.
Kitért az agráriumban a kapacitásbővítést, hatékonyságnövelést szolgáló jelentős forrásokra, és szavai szerint azon dolgoznak, hogy a 2020 utáni európai uniós fejlesztési ciklusban is a támogatás összege legalább megközelítse a mostani.

Kép letöltése
 
Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

 

Jelentős összegekkel támogatják a fiatalokat abban, hogy a vidéki életet válasszák, 2019 az építkezés éve lesz az agráriumban, amikor a támogatások eredményei megmutatkoznak a földeken és gazdaságokban - mondta. A generációváltás elősegítésére pedig ismertetése szerint több érdekképviselet bevonásával, köztük az Agrya szervezettel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) szakpolitikai programot dolgoznak ki. 
A miniszter felhívta a fiatal gazdák figyelmét arra, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatásban egyebek mellett szerepel a porta, a melléképületek fejlesztése is.

Kép letöltése
 
Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

 

Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára a konferencián elmondta, hogy a vidékfejlesztési programban továbbra is nyitva van 18 pályázati felhívás, mintegy 260 milliárd forint kerettel. A fiatal gazda tematikus alprogram keretében segítik a fiatal mezőgazdasági termelőket, beruházási jellegű fejlesztéseknél pedig a 40-50 százalékos alaptámogatás mellett plusz 10 százalékpontos többlettámogatásban részesülnek a fiatal gazdálkodók.  Ennek keretében 2018 decemberéig több mint 39 milliárd forint támogatást ítéltek meg, mintegy 1040 fiatal gazda számára - ismertette.

Az alprogram másik meghatározó intézkedése a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása, amely 2016. december 20-án jelent meg. Az érintettek 2017. március 16-tól nyújthatták be támogatási kérelmüket, az irányító hatóság a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a pályázati felhívást 2017. július 1-től felfüggesztette, a felhívás keretében eddig 1224 kérelem részesült támogatásban, mintegy 15 milliárd forint összegben - mondta az államtitkár.

Kis Miklós elmondta, hogy 2020 után is lesz uniós támogatás a fiatal gazdák számára, a jövőbeni feltételeket a partnerek bevonásával szeretnék kialakítani.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyavillamosítási pályázatot

2019. április 03. 09:28
Egy évvel meghosszabbította az Agrárminisztérium a tanyás térségek háztartási léptékű fejlesztéseit szolgáló vidékfejlesztési pályázatot. A döntés értelmében a tanyán élők és a tanyás térségekben található önkormányzatok 2020. április 3-ig nyújthatják be támogatási kérelmüket a 8,23 milliárd forint keretösszegű felhívásra.

Egy évvel meghosszabbodik több vidékfejlesztési pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszaka

2020. november 25. 09:32
A 2020 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos jogalkotási eljárás elhúzódása miatt az Agrárminisztérium – a várható átmeneti időszak áthidalása érdekében – egy évvel meghosszabbította három pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszakát.