Abszurd eset: traktoros gazdát büntettek meg gyorshajtásért

2018. június 11. 09:13
Gyorshajtásért büntettek meg egy gazdálkodót az Egyesült Királyságban, miután a mérési eredmények szerint óránként 74 kilométeres sebességgel haladt egy 50 kilométeres/órás zónában. A farmer viszont azzal védekezett, hogy traktora nem is képes ekkora sebességgel haladni. Végül kiderült, hogy a sebességmérő kamerák valóban hajlamosak tévedni, főleg akkor, ha a traktor épp vontat valamit, így a büntetést végül elengedték. Nem ez az első eset, hogy traktorokat irreálisan nagy sebességgel mérnek be.

Nagy meglepetés ért a közelmúltban egy brit gazdálkodót. A farmer ugyanis jelentős gyorshajtásért kapott büntetésről szóló értesítést, miközben ő traktorral közlekedett. Az észak-angliai gazdát egy sebességmérő kamera mérte be olyan zónában, ahol óránként 50 kilométerrel lehet haladni, miközben a büntetési értesítés szerint 74 kilométeres óránkénti sebességgel vezette traktorát. 

A farmer először komoly vitába került a hatóságokkal, amelyek azt állították, hogy a sebességmérő berendezést pontosan kalibrálták. Később azonban kiderült, hogy valóban felmerülhet mérési probléma, amikor például pótkocsival együtt megy el a traktor a kamera előtt, így végül törölték a büntetést. 

Nem ez az első alkalom, hogy traktort büntetnek meg gyorshajtásért. Tavaly például egy francia mezőgazdasági termelő kapott gyorshajtási bírságot, miután állítólag 150 kilométeres óránkénti sebességgel haladt traktorával Belgiumban. 

A francia termelőt szintén meglepte a büntetés, állítólag bemért traktora ugyanis legalább harminc éves volt, és a farmer állítása szerint nem képes még óránként 30 kilométeres sebesség elérésére sem. Az is kiderült, hogy a farmer soha nem járt Belgiumban, és csaknem 1000 kilométerre lakik az országtól. Miután fényképes bizonyítékkal tudott szolgálni a belga rendőrség számára, elengedték a büntetést. 

Francia lapok szerint az eset azért történhetett meg, mert hibásan azonosították a traktort. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy egyre többen használnak manapság hamis rendszámtáblákat, ami szintén okozhat ehhez hasonló kavarodást.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

„Élelmiszerhulladékok Megelőzéséért Díjra” pályázhatnak az OMÉK kiállítói

2017. május 10. 07:59
Az élelmiszerhulladékok megelőzését szolgáló jó gyakorlatokkal, praktikákkal is pályázathatnak a 2017. szeptember 20-24. között, a HUNGEXPO és a Kincsem Park területén rendezendő 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) kiállítói. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által meghirdetett „Élelmiszerhulladékok Megelőzéséért Díj” nevezési határideje május 31-e.

Az élelmiszer-exportot segítő konferenciát szervez a NÉBIH

2016. május 20. 07:56
Az USA-ba, Oroszországba és Kínába történő élelmiszer szállítás speciális előírásairól is szó lesz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) állati eredetű élelmiszert előállító vállalkozások számára szervezett konferenciáján. A rendezvényt két alkalommal, május 31-én és június 9-én rendezik meg a hatóság Budaörsi úti telephelyén.