Amazonas-vidék erdőtüzei

2021. július 28. 09:14
Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei (FATÁJ pontosítás: az egyre inkább erdőtlenné váló Amazonas-vidék lett CO2 kibocsátó), mint amennyit elnyelnek – ezt első alkalommal állapították meg szakértők.
Amazonas-vidék erdőtüzei

A Nature tudományos lapban megjelent tanulmány szerint évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben a növekvő erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el. A hatalmas erdő korábban szénelnyelőként magába zárta a klímakrízist fokozó káros anyagot, most azonban hozzájárul a folyamat felerősítéséhez.

Az emisszió nagy részét a tüzek okozzák, amelyek közül sokat szándékosan gyújtanak, hogy így alakítsanak ki területeket a marhatenyésztés és szójatermelés számára. A tüzeken kívül azonban a magasabb hőmérsékletek és az Amazonas délkeleti részét sújtó szárazságok is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdőség szén-dioxid-forrássá váljon – írja a The Guardian.

A növekvő fák és egyéb növények felvették a fosszilis üzemanyagok kibocsátásának nagyjából egynegyedét az 1960 évek óta zajló mérések szerint, az Amazonas-vidék kiemelkedő szerepet játszott a legnagyobb trópusi esőerdőként. Minden eddiginél sürgetőbbé teszi az emisszió mérséklését, hogy az Amazonas-vidék elveszíti szén-dioxid-felvevő erejét.

A tudósok kisrepülők segítségével mérték a szén-dioxid-szintet 4500 méterrel az erdők felett az elmúlt egy évtizedben. A vizsgálatok is jól mutatják, hogy az egész Amazonas változik.

Aerial view of a burning area of Amazon rainforest reserve, south of Novo Progresso in Para state, on August 16, 2020.
CARL DE SOUZA / AFP via Getty Images

Különösen aggasztó a tudósok szerint annak a felfedezése, hogy az Amazonas-vidék egy része még erdőtüzek nélkül is szén-dioxidot bocsát ki. Úgy vélik, ez nagy valószínűséggel a fakitermelésnek és a szomszédos területeket is érzékenyebbé tevő erdőtüzeknek köszönhető. A fák idézik elő a régió esőinek nagy részét, így a kevesebb eső súlyosabb szárazságot és hőhullámot jelent, ami még több fa halálához és tüzekhez vezet.

Jair Bolsonaro vezette brazil kormányt heves kritikák érik, mivel támogatja az erdőirtást, amely 12 éve nem tapasztalt mértéket ért el, miközben az erdőtüzek száma is a 2007 óta tapasztalt legmagasabb volt júniusban.

A kutatást vezető Luciana Gatti, az esőerdők megfigyeléséért felelős brazil űrkutatási intézet (INPE) munkatársa szerint “az egyik nagyon rossz hír, hogy az erdők égése nagyjából háromszor több szén-dioxidot termel, mint amennyit az élő erdő elnyel. A második rossz hír, hogy ahol a fakitermelés mértéke 30 százalék vagy annál több, ott a szén-dioxid-kibocsátás 10-szer annyi, mint ahol a fakitermelés mértéke 20 százaléknál alacsonyabb”.
A kevesebb fa kevesebb esőt és magasabb hőmérsékletet jelent, ami még súlyosabbá teszi a száraz időszakot a megmaradt erdőkben. Globális egyezségre van szükségünk az Amazon megmentésére – figyelmeztetett a szakértő.

Az Amazóniából kitermelt fát, marhát és szóját jórészt exportálják Brazíliából. Bizonyos európai országok ígérete szerint blokkolni fogják a Brazíliával és más országokkal való kereskedelmet, amennyiben nem lépnek fel az amazóniai erdők pusztítása ellen.

forrás: MTI 2021-07-15

www.fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

2021-ben a lisztes berkenye lesz az év fája

2020. december 01. 09:26
Az év fáját (pontosabban fafaját) a szakközönség az OEE kezdeményezésére évről évre megválasztja. 2021-re a lisztes berkenyére esett a választás.

Hölgy puskával

2020. október 06. 07:55
Örültem, hogy a találkozónkra Juhász Lenke nem erdész egyenruhában érkezett. A legtermészetesebb módon viseli elegáns vadász kosztümjét, a Diana Vadászhölgy Klub tagjaként remekül illik rá. Finom rajzolatú ékszerei szintén mestermunkák. A csinos külső határozott egyéniséget rejt.