Az agrárium jövőjének otthona

2018. október 26. 10:34
A magyaróvári agrár-felsőoktatás évszázadok óta hozzájárul a mezőgazdaság fejlődéséhez.

Tudás nélkül nem lehet sikeres mezőgazdasági tevékenységet folytatni és ez minden korra érvényes - hangsúlyozta Nagy István a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának ünnepélyes tanévnyitóján Mosonmagyaróváron.


Nagy István: A jubileumi tanévnyitó egyszerre szól a múltról, a jelenről és a jövőről is - fotó: Kovács Zoltán (AM)

Az intézmény 200. tanévnyitó ünnepségén az agrárminiszter beszédében kiemelte: az intézmény falai között 2 évszázadnyi tudás, szakértelem és az agráriumba vetett hit ötvöződik - tette hozzá.

A Mosonmagyaróváron megalapított mezőgazdasági intézmény Európa és talán a világ első olyan agrár-felsőoktatási intézete, amely évszázadok óta, az 1800-as évek elejétől kezdődően működik

A tárcavezető hangsúlyozta, az agrárium olyan kihívások előtt áll, amelyekre a résztudományok ismeretével kell választ találni. Az agrárminiszter felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a mosonmagyaróvári intézményben lehetőség nyílik a kor kihívásaira válaszokat találni.

A miniszter szavai szerint az intézménybe felvételt nyert diákok a megújuló agrárképzés zálogai és ők teszik lehetővé azt is, hogy a magyar agrárium eredményes lehessen a 21. században.

agrotrend.hu / AM

Kapcsolódó cikkek

Drágul a liszt és a kenyér

2018. február 06. 09:06
A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni - szemlézi az MTI Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkárának a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatát.

"Trónok harca" – és még mindig AKG-pályázat

2016. szeptember 19. 09:22
A Monsanto felvásárlásával létrejött az év agrárüzlete, lazítanának a zöldítés szigorú szabályain, már a láthatáron a kertészeti géptámogatás és AKG-kiírás – az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.