Az egész termést elviheti a cserebogár-invázió

2016. április 25. 12:27
Az áprilisi és májusi bogarak is rajzanak, tömegével láthatók a leveleken.

Cserebogár-invázió van a kertekben, gyümölcsösökben. A tyúkok szívesen segítenek a pusztításban, de a legtöbb helyen muszáj valamilyen vegyszert alkalmazni.

Az elmúlt hetekben hirtelen elszaporodtak a rovarok. Külön ki kell emelni a cserebogarakat, az áprilisi, de már a májusi cserebogár is rajzik. A levelek rágásával kezdik, akkor még el lehet őket csípni, mert a fán is lepermetezhetők, ellentétben a későbbi fajokkal. Ahogy azonban lerakják a talajba a tojásaikat, már nincs megoldás – magyarázta Zsigó György, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti elnöke a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.

 

Úgy is lehet őket gyéríteni, hogy hajnalban lerázzuk őket, és bedobjuk a tyúkoknak, de a permetezés is megfelelő, piretroid szerekkel - mutatott rá. A másik nagy gondot az atkák terjedése jelenti. Már az első telepeiket is létrehozták, így sürgősen permetezni kell, ha valakit zavar az elsősorban esztétikai gondot okozó kártevő. Vannak nagyon jó atkaölő szerek, azokat felváltva, bőséges lémennyiséggel, apró cseppképzéssel kell használni. Két hatóanyagot lehet kiemelni: egyik a hexitiazox, a másik a flufenzin, amely a fonákon lévő atkákat is eléri.cserebogár

 

Párzó cserebogarak egy virágzó cseresznyefán – fotó: Czimbal Gyula/MTI

Egyes tájrészeken nagyon nagy gondot okoznak a barkók is. Fel kell lépni ellenük, mert kirághatják a rügyeket, egy kora tavaszi fertőzéssel pedig odalehet a teljes termés. Ellenük azonnali hatásként valamelyik piretroid készítményt javasolt használni. Az araszoló hernyókból is bőven akad idén. Ha van a kertben, akkor az előbb említett hatóanyagcsoporttal lehet védekezni ellene – magyarázta.

A különböző molyokra, így az alma-, a szilva- és a barackmolyra még csak most kell készülni, ahogy a cseresznyelegyek ellen is.

Forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Elkerülhetetlen a minimálbér további emelése

2018. január 09. 10:58
2018. január elsejével egy régi szakszervezeti követelés teljesült azzal, hogy a minimálbér nettó értéke végre eléri a létminimumot. Ez az eredmény a 2016. november 24-én a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában kötött háromoldalú megállapodásnak köszönhető. A megállapodásnak megfelelően 2018-ban a minimálbér 8%-al, 138.000 Ft-ra, a garantált bérminimum pedig 12%-al, 180.500 Ft-ra emelkedik.

A gázolaj ára nekünk kedvez – és közelednek a mezőgazdasági kiállítások

2016. augusztus 01. 07:58
Sűrű program vár a gazdálkodókra. Sürgősen be kell fejezni a rossz idő miatt elhúzódott aratást, – és hamarosan beköszönt a kiállítások szezonja is.