Az Országos Munkavédelmi Bizottság ülése

2018. szeptember 17. 11:03
2018. szeptember 5-én tartotta soron következő ülését az Országos Munkavédelmi Bizottság. A háromoldalú egyeztetésen (kormány, munkáltatók, munkavállalók) részt vett a Pénzügyminisztérium részéről Bodó Sándor (képünkön) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár.

Államtitkár úr kiemelte, hogy a tárcához tartozó munkavédelmi főosztály tevékenységét figyelemmel követi, fontosnak tartja a foglalkoztatott munkavállalók biztonságát. A kormányzati oldal képviseletében Nesztinger Péter a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának vezetője részleteiben ismertette a nemzetgazdaság 2017. évi munkavédelmi helyzetéről szóló jelentés tervezetet, amelyet előzetes véleményezésre a munkáltatói és munkavállalói oldal képviselői megkaptak. A jelentésben szereplő statisztikai adatok szerint, a növekvő foglalkoztatotti létszám mellett, az előző évhez képest ismét növekedett a munkabalesetek száma.

Az ülésen elhangzott, hogy a Munkavédelmi törvény 2016-os módosítását követően a megválasztott munkavédelmi képviselők száma közel megduplázódott. A munkavédelmi képviselők képzésével kapcsolatban mindhárom oldal fontosnak tartja a megfelelő szintű, ellenőrizhető képzést. A munkavédelmi képviselők kötelező 8, illetve 16 órás képzésénél nincs meghatározva, hogy milyen végzettségű előadó(k) végezheti(k) az oktatást. Ebből adódóan a képzések szakmai színvonala - néhány kivételtől eltekintve - rendkívül alacsony. Ennek egyenes következménye, hogy a képviselők nem tudják kellő hatékonysággal ellátni feladataikat. Szó esett a középfokú munkavédelmi szakemberek jelenlegi elfogadhatatlan képzési gyakorlatáról is.

A munkavállalói oldal felvetésében elhangzott, hogy az iskolarendszerű oktatásból kikerülő fiatalok munkavédelmi képzése az esetek jórészében nem megfelelő, az oktatást már az általános iskolában el kellene kezdeni, a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban pedig sokkal komolyabban kellene venni a munkavédelemmel kapcsolatos oktatást. Adott esetben egy-egy szakma elméleti oktatásánál külön fejezetben kellene foglalkozni a munkavédelemmel. Csak néhány mondatban térnek ki a munkavédelem fontosságára.

A Munkavédelem 2016-2022 évekre szóló Nemzeti Politikája jól tartalmazza azokat a problémákat, amelyek jelenleg a munkavédelem területén évek óta sok gondot okoznak; ideértve a munkahelyi stressz, a klímaváltozásból erdő problémák, a munkavédelmi oktatás és képzés még meglévő nehézségeit, nem beszélve a munkavédelmi kutatás jelenlegi lehetetlen állapotáról. A munkavállalói oldal javasolja a program teljesítésének felgyorsítását, különös tekintettel az elkülönített munkahelyi balesetbiztosítás koncepciójának mielőbbi elkészítését és elfogadtatását.

A munkaadói és munkavállalói oldal egybehangzóan kifogásolta, hogy az elmúlt időszakban csökkent a munkavédelmi ellenőrzések száma, amely lehetséges oka lehet a folyamatosan emelkedő munkabalesetek számának.

A két oldal együttesen javasolja a munkavédelmi szakemberek országos regisztrálását és kötelező képzésének bevezetését.
A nemzetgazdaság 2017. évi munkavédelmi helyzetéről szóló jelentés tervezetet megvitatás után mindhárom oldal elfogadta.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

A „Földet a gazdáknak” Program jogszerű és hasznos

2017. október 18. 07:22
A magyar gazdák győztek és az ellenzék próbálkozása ismét kudarcot vallott, nem sikerült megsemmisíteni a Földet a gazdáknak programot. Az ellenzék kezdettől támadja a programot, mert még mindig a spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit védik, és vissza akarja állítani a balliberális földpolitikát, amikor elárulták a nemzeti érdekeket és a magyar földeket külföldiek, spekulánsok és nagybirtokosok kezére juttatták.  A kormány ugyanakkor tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését, és kész a földek hasznosításából származó bevételekre vonatkozó szabály pontosítására.

Kockázatos munkahelyek

2017. április 07. 08:19
2017. április 5-én ülésezett a VKF Fokozott egészségkárosodási kockázatok kezelését vizsgáló bizottsága. Mészáros Melinda szerint június elejére a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának napirendjére kerülhet az új szabályozás.