Csak az lehetne nagy integrátor, aki megállapodást köt a kormánnyal

2017. március 28. 08:01
Stratégiai együttműködési megállapodást kellene kötnie a kormánnyal annak a vállalkozásnak, amely országos agrárintegrátorként akarna működni a jövőben. Az agrárintegrációs tevékenység újraszabályozásáról készült koncepció szerint az országos agrárintegrátoroknak évente legalább 50 ezer számosállatot, vagy 10 milliárd forint értékű terményt kellene termel(tet)niük, felvásárolniuk és feldolgozniuk, vagyis úgynevezett vertikális integrációt kellene megvalósítaniuk. A stratégiai megállapodást kötő integrátorok tevékenységeikhez kormányzati kedvezményeket kaphatnának. Országos integrátorként lehetne működni kormányzati megállapodás nélkül is, de ekkor a vállalkozások az integrátori kedvezményeket nem vehetnék igénybe.

Előírná az országos agrárintegrátorként működő cégek számára a hazai mezőgazdasági termelésszervezési tevékenység átfogó újraszabályozására készült koncepció, hogy stratégiai együttműködési megállapodást kössenek a kormánnyal. Az agrárintegrációs szerződéses rendszer átalakításáról szóló elképzeléseket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) dolgozta ki, de időközben a Földművelésügyi Minisztérium is bejelentette, hogy a termelői szerződéses kapcsolatok átalakítására készül. Az újraszabályozási törekvések egyik legfontosabb célja, hogy a gazdálkodók alkupozíciói javuljanak. Kamarai nyilatkozatok szerint a jogszabályi javaslatok ősszel kerülhetnek a parlament elé, ha addig az elképzeléseket a kormány is elfogadja.

MTI-fotó: Oláh Tibor

A NAK koncepciója szerint a stratégiai együttműködési megállapodásért cserébe az országos integrátorok különböző kormányzati kedvezményeket vehetnének igénybe. A stratégia kormánymegállapodás megkötését nem tennék kötelezővé, vagyis e nélkül is lehetne országos szintű termelésszervezési tevékenységet végezni a jövőben is. Azok a vállalkozások azonban, amelyek a kormánnyal nem írnának alá ilyen stratégiai megállapodást, nem vehetnék igénybe a koncepcióban felsorolt integrátori kedvezményeket.

Az elképzelések szerint a megállapodást aláíró országos integrátorok a következő kedvezményekre számíthatnának:

- Az integrátori szerződés alapján megtermelt és felvásárolt termények és állatok az integrátor saját maga által előállított termékének és állatának minősülnének.

- Az integrátorok pénzügyi szolgáltatásokat (például hitelnyújtást, kezességvállalást, számlavezetést) előzetes bejelentés után a Magyar Nemzeti Bank engedélye nélkül végezhetnének.

- Az egymilliárd forint feletti integrátori beruházások nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősülnének

- Nem minősülne nagykereskedelmi tevékenységnek, ha az integrátor az árukat integrációs szerződés keretében értékesítené.

- Az integrátor a felvásárolt termékek, vagy az általa nyújtott szolgáltatások nettó árbevételének 5 százalékával csökkenthetné adóalapját, ha ezt az összeget elkülönítetten kezelt kockázati alapba helyezi.

A koncepció meghatározná azt is, mely vállalkozások minősülnének országos, regionális és helyi integrátoroknak. Az országos integrátoroknak úgynevezett vertikális termelésszervezést kellene megvalósítaniuk úgy, hogy éves átlagban legalább 50 ezer számosállatot, vagy minimum nettó 10 milliárd forint értékű terményt kellene termel(tet)niük, felvásárolniuk, illetve feldolgozniuk. A regionális integrátoroknak legalább 50 termelőt, illetve éves átlagban minimum 3 ezer számosállatot, vagy nettó egymilliárd forint értékű terményt kellene integrálniuk. A helyi integrátoroknak pedig minimum 10 integrált termelőt, illetve évi legalább 500 integrált számosállatot, vagy nettó 500 millió forint értékű integrált terményt kellene felmutatniuk.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Gyorsfagyasztott zöldségeket hív vissza a NÉBIH

2018. július 06. 10:52
Fagyasztott zöldségek és zöldségkeverékek visszahívását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Listeria monocytogenes baktérium egy erőteljes változatának lehetséges jelenléte miatt. Az érintett vállalkozás a különböző márkájú termékek kivonását a forgalomból Európa-szerte megkezdte.

Nem csitulnak az élelmezési válságok a világban

2018. március 23. 09:17
A legfrissebb adatok szerint 51 országban 124 millió ember súlyosan éhezik – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).