Együttműködési megállapodást kötöttek a visegrádi országok agrárkutatási intézményei

2017. november 10. 09:13
Partnerségi együttműködési megállapodást kötöttek a mezőgazdasági kutatások és tudományos tevékenységek összehangolására a visegrádi országok (V4) agrárkutatási intézményei csütörtökön, Budapesten.
 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a V4-partnerségi nyilatkozat aláírásával egy új fejezet kezdődik a közép-európai agrár-, élelmiszergazdasági és környezetvédelmi kutatásban és együttműködésben. A miniszter kiemelte: a kelet-közép-európai táj érték, és fontos, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeit  hasznosítsák a térség gazdálkodói. Elmondta, a V4-ek feladata, hogy olyan életminőséget, élelmiszerminőséget, kutatási és termelési színvonalat produkáljanak, amely versenyképes és méltó a visegrádi országokhoz. Mint mondta, olyan megoldásokat kell találni, amelyek képessé teszik a magyar gazdákat az egészséges, jó minőségű, természetes élelmiszerek előállítására. Ezzel nemcsak a lakosság egészsége védhető meg, hanem a nemzeti konyha értékei is - közölte.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerbiztonság mellett megoldást kell találni a klímaváltozás következményeire is. Pozitívnak nevezte azt az elképzelést, hogy a V4-ek között egy virtuális platform jöjjön létre a tapasztalatcserére, a javaslatok megosztására és a közös kutatások tervezésére.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója elmondta, hogy a megállapodással a V4-es magyar elnökséghez kapcsolódva egy olyan szakmai hálózatot hoznak létre, ahol a résztvevő kutatási intézmények, vagy az agrárkutatást koordináló ernyőszervezetek összehangolják kutatási tevékenységüket annak érdekében, hogy a közép-európai térség minél eredményesebben felkészüljön a globális kihívásokra. Megjegyezte, hogy az Európára nehezedő migrációs nyomás csillapítására a karitatív intézkedések mellett, a rendfenntartó határok biztosításán túl, agrárfejlesztéseket is kell exportálni.

A főigazgató szerint a mezőgazdaság tudásexportja nem kiegészítő opció a migráció megfékezésére, hanem a fundamentuma. Ahol nincs munka, ahol nincs elegendő élelmiszer, onnan előbb utóbb az emberek is eljönnek oda, ahol ezeket megtalálják - mondta.

Gyuricza Csaba, a NAIK nevében, annak érdekében, hogy a V4-ek közösen még többet tudjanak tenni az euromediterrán és szubszaharai térség élelmezésbiztonságáért, stabilitásáért és ezzel Európa biztonságáért, felajánlotta a visegrádi országoknak az Algériában, Tunéziában, Marokkóban, Kenyában, Ghánában, Nigériában és Elefántcsontparton meglévő magyar kapcsolatokat. A partnerségi együttműködési megállapodást Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia képviselője írta alá.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Késő? A Föld visszafordíthatatlanul veszélyes üvegházzá válhat

2018. augusztus 08. 08:42
Fennáll a kockázata annak, hogy a Föld tartósan és visszafordíthatatlanul üvegházzá válik, még akkor is ha a szén-dioxid-kibocsátást sikerül a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott korlátok között tartani - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányban.

A szakszervezeteknek is változni kell

2016. szeptember 26. 09:50
2016. szeptember 19-én és 20-án került sor a LIGA Szakszervezetek „Kísérlet egyes közép-kelet európai országokban a társadalmi párbeszéd és a nemzeti munkaügyi kapcsolatok újjáélesztésére" című projektjének záró-konferenciájára Budapesten. A projekt széles közép- és kelet európai együttműködéssel, bolgár, lengyel, lett, litván, francia részvétellel valósult meg, és részt vettek benne az Európai Szakszervezeti Szövetség és a partner országok tudományos intézményeinek szakemberei is.