Emelkedett a mezőgazdaságban dolgozók keresete

2019. január 23. 08:09
Bruttó 248 ezer forint volt az átlagkereset a mezőgazdaságban tavaly novemberben – közölte a KSH.

Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál 366 700 forint volt. A versenyszférában a novemberi bruttó átlagkereset 369 ezer forint volt, 11,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A mezőgazdaságban 10,4 százalékkal nőttek a keresetek egy év alatt tavaly novemberig, és bruttó 248 ezer forintot értek el. A versenyszférában alkalmazásban állók létszáma 115 ezerrel – 3,2 százalékkal – nőtt.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Minőségi mezőgazdaság születhet a következő tíz évben

2021. szeptember 24. 10:17
A mezőgazdasági termékek feldolgozására fókuszál a következő tíz év fejlesztéspolitikája, mert az erősebb feldolgozóipar stabilabb értékesítési hátteret jelent az egész agrárium számára – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen.

A családi gazdasági rendszer átfogó reformja

2020. október 20. 09:26
Több évre visszanyúló számos egyeztetést, valamint jelentős előkészítő munkát követően a kormány elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett, az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslatot. A NAK egyik fő küldetése a hatékony és versenyképes gazdálkodáshoz szükséges jogi és intézményi környezet létrejöttének elősegítése – mondta a vele készült interjúban Győrffy Balázs, kamarai elnök.