Érezhetően drágább lehet ősztől a kenyér

2018. július 30. 08:04
Az ok: kevesebb búza termett idén, a liszt ára pedig alapból emelkedett. 10-15 százalékos áremelkedés jöhet.

Az ATV-nek nyilatkozó iparági szakemberek szerint 10-15 százalékkal emelkedhet ősztől a kenyér ára. A drágulás azért következhet be, mert kevesebb búza termett idén, illetve a liszt ára már többször is emelkedett az elmúlt évben. Aki például a 380 forintos parasztkenyeret választja a pékségben, az ősztől akár 440 forintot is fizethet majd érte.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök vezérigazgatója azt mondta, idén eleve kevesebb búzát vetettek el a gazdák, mint általában szoktak. Szerinte lassan csak a vetésforgó miatt vetik, mert a jövedelmezősége nem üti meg a napraforgóét.

A csatorna híradójának nyilatkozó Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója szerint "Európában csak Bulgáriában olcsóbb a kenyér, a sütőipari ágazat szenved attól, hogy nincsenek normális árak". Azt is mondta, hogy a duplájára kellene emelni a kenyér árát, de ez rövid távon nyilván képtelenség. Ebben az évben, folytatta, két lisztáremelést csináltak végig úgy, hogy nem emelték a kenyér árát, de a mostani emelkedést már a fogyasztók is érezni fogják szeptembertől.

"A következő években helyre kell tenni az ágazat jövedelmezőségét: a sütőipari cégek 60 százaléka veszteséges, nem tudja rendesen fizetni a dolgozóit" – jelentette ki Szakács.

hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Megegyeztek a lovagrendek: az erdélyi párlat is lehet pálinka

2018. január 23. 11:23
Nem teszik ma lehetővé az uniós előírások, hogy az Erdélyben előállított párlatok címkéin is használni lehessen a pálinka megnevezést. A napokban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy Magyarország az erdélyi névhasználatra jogi megoldásokat keres. A Magyar Pálinka Lovagrend decemberben megállapodott az erdélyivel arról, hogy a köznapi szóhasználatban használható legyen a pálinka megnevezés Erdélyben is, és mindkét lovagrend tagjai betartják a pálinkával kapcsolatos, mindenkor érvényes törvényi előírásokat.

Ízelítőt kaptunk 2018 legjobb természetfotóiból, nehéz dolga lesz a zsűrinek

2018. szeptember 06. 09:20
A Londoni Természettudományi Múzeum 1984 óta minden évben meghirdeti az év természetfotósainak versenyét – a megmérettetés jogelődjét 1965-ben alapították. Az idei pályázatra megközelítőleg 45 ezer amatőr és hivatásos fotós jelentkezett, összesen 95 országból.