Erősödő kutatói együttműködés a GMO-mentes szójatermelés érdekében

2017. augusztus 01. 08:16
Magyarország elkötelezett és következetes támogatója a GMO-mentes mezőgazdaság megóvásának a tudományos-kutatói együttműködések erősítésén keresztül is – fogalmazott dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója Pekingben, a Kína-Európa Szója Szimpóziumon elhangzott felszólalásában.

A tanácskozás keretében a főigazgató kiemelte, hogy ez a termelési mód építkezik évszázados tradícióinkra, így az egészséges és hagyományos élelmiszerek termelése és fogyasztása mellett kötelezi el hazánkat.

A szimpóziumon a NAIK szorosabb tudományos és kutatói tapasztalatcserére építkező kapcsolatokról szóló megállapodást készít elő a Kínai Agrártudományi Akadémiával.

Dr. Gyuricza Csaba kiemelte, hogy a takarmányozáshoz felhasznált génmanipulált szója kiváltása igen komoly feladat, így a mezőgazdasági termelésre vonatkozó átfogó európai fehérjepolitika összefogás nélkül nem valósítható meg. 2013-ban Magyarország ennek jegyében az elsők között csatlakozott a Duna Szója Szövetséghez.

A Duna Szója Szövetség és a Kínai Agrártudományi Akadémia közös szervezésében megvalósult Pekingi Szója Kongresszuson való kiemelt magyar megjelenés folytatása annak a munkának, amely a tengeren túlról érkező génmódosított szójaimport kiváltására irányul. A közelmúltban 14 uniós ország csatlakozott ahhoz a Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és német kollégája által kezdeményezett Európai Szója Nyilatkozathoz, amelynek aláírói vállalják a pillangós növények élelmiszeripari és takarmányozási célra történő termesztésének ösztönzését.

A szakmai és tudományos elkötelezettség, amely akár a Magyarországot képviselő NAIK, akár több európai ország esetében megnyilvánul, kitűnő alap a megfelelő együttműködési keretek megtalálásához a kínai partnerekkel is. Az utóbbi években a magyar külpolitika a keleti nyitás stratégiájának eredményeként a magyar-kínai agrárdiplomáciai kapcsolatok örvendetes fejlődésnek indultak, s ennek alapján joggal bízhatunk benne, hogy egy újabb kapcsolódási pontot teremtünk a Kínai Népköztársaság és Magyarország közti tudományos együttműködésben – emelte ki dr. Gyuricza Csaba.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Erre kell figyelni mezőgazdasági és turisztikai idénymunkások alkalmazásakor

2017. május 24. 08:22
Az egyszerűsített foglalkoztatás és ezen belül is a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka olyan különleges munkaviszony, amely alapján a mezőgazdasági és turisztikai idénymunkás nem lesz biztosított. Az alábbiakban összefoglalva bemutatjuk a mezőgazdasági és turisztikai idénymunkások alkalmazására vonatkozó fontosabb szabályokat, és ezen keresőtevékenység esetén fizetendő közterheket.

Szaktudást is vinnének a kínaiak

2017. november 21. 08:35
A szőlő-bor, a gabona és a burgonyaágazat magyarországi eredményeiről, illetőleg a szakmai együttműködés lehetőségeiről tájékozódott a kínai Ningxia Hui Autonóm Tartományból érkezett delegáció a Földművelésügyi Minisztériumban. A küldöttséget Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár fogadta.