Ezért fontos az akadálymentes égbolt

2018. február 27. 07:46
Tíz évvel ezelőtt írták alá az akadálymentes égbolt szóló egyezményt, amelyben a légvezetékek földkábellel történő kiváltását rögzítették, így csökkentve a vándormadarakra jelentő veszélyt.

Évente közel százezer madarat ér halálos áramütés Magyarországon, amelyek

természetvédelmi értéke megközelíti az egymilliárd forintot, de eszmei értékük ennél sokkal magasabb lehet,

ezért is szükséges védelmük - hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón.

A légvezetékek földkábeles kiváltásáról szóló Akadálymentes égbolt megállapodást tíz évvel ezelőtt írta alá az akkori három magyarországi áramszolgáltató a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal (KvVM), valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME).

Semjén Zsolt igazi hungarikumnak nevezte, hogy az 1900-as évek elejétől törvényi szinten védik az országban a madarakat. Megjegyezte, hogy míg 1940-ben 8000 gólya élt az országban, 1980-ra számuk - egyebek mellett az áramütések következtében - 4000-re csökkent.

A védelmi intézkedéseknek köszönhetően azonban a populáció azóta 5000-re bővült, ami jelzi az intézkedések szükségességét - tette hozzá.

Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai egy kijavított és biztonságossá tett gólyafészket helyeznek fel távvezetéket tartó oszlopra Dabas-Gyónban - fotó:MTI

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter korszakos jelentőségűnek nevezte a tíz évvel ezelőtti Akadálymentes égbolt-megállapodást, amelyben a környezetvédelmi tárca, az áramszolgáltatók és a madárvédők megállapodtak abban, hogy megpróbálják kiváltani a madarak életét veszélyeztető technológiákat. Szavai szerint az elmúlt tíz évben jelentős volt az előrelépés ezen a területen.

Ismertette, hogy

3500 kilométer hosszú szakaszt tettek védetté a szolgáltatók az áramütés ellen, 120 kilométernyi légkábelt cseréltek földkábelre és 2724 darab láthatósági eszközt helyeztek ki

együttműködve a nemzeti parkokkal és a madártani egyesületekkel.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (b) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy kijavított és biztonságossá tett gólyafészeknél, amelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai távvezetéket tartó oszlopra helyeztek Dabas-Gyónban 2018. február 26-án - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az eseményen az Akadálymentes Égbolt megállapodást aláíró közműcégek képviselői további elkötelezettségükről egy újabb nyilatkozatot írtak alá.

 

agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

Óriási maradt a bérszakadék az országban

2018. február 27. 11:47
Évek óta óriási szakadék tátong a legmagasabb és a legalacsonyabb átlagos bért regisztráló megyék között. Ezen mit sem segített a tavalyi jelentős béremelkedés – írja az mfor.hu

Hasznos tippek a romantikus borválasztáshoz

2017. február 14. 08:18
Milyen bort válasszunk a Valentin-napi vacsora mellé? Hogyan válhatunk pillanatok alatt „borszakértővé”? Mire érdemes figyelni bor-étel párosításnál, hogy tökéletes legyen a romantikus vacsora? A Dubicz Borászat összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, melyekkel elkápráztathatjuk kedvesünket Valentin-nap alkalmával, február 14-én.