Feldman Zsolt: hatalmas lehetőségek rejlenek a biomassza alapú gazdaságban

2018. november 09. 08:12
11 közép-kelet-európai ország részvételével vette kezdetét Budapesten a nemzetközi BIOEAST-konferencia. A tanácskozás megnyitóját követően a mezőgazdaságért felelős államtitkár lapunknak elmondta, közös kutatásokkal igyekeznek teret nyitni a fenntarthatóságnak a régióban.
„Biomassza-alapú gazdaság a nemzeti politikák látókörében” címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepének alkalmából az Agrárminisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia. A tanácskozás a Magyarországról indult, 11 közép-kelet-európai országot tömörítő BIOEAST Kezdeményezésrészeként biztosított alkalmat a résztvevőknek a biomassza alapú gazdasággal összefüggő kutatási és innovációs törekvéseik népszerűsítésére és összehangolására.

 

Az együttműködő felek legfőbb céljai közt szerepel a régióban termelt mezőgazdasági, erdészeti és édesvíz alapú biomassza fenntartható módon s helyben történő feldolgozásának segítése – mindebben pedig az Európai Bizottság is partnerséget vállalt velük.

 

 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária
Az esemény megnyitóját követően Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkár foglalta össze lapunknak a témával kapcsolatos aktualitásokat.

 

 

 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária
„Ma Magyarországon a növénytermesztés és az állattenyésztés évente közel 60 millió tonna, míg az erdők körülbelül 9 millió tonna olyan anyagot termelnek, amelyek minél magasabb hozzáadott értékben történő felhasználása alapvető fontosságú a jövedelemtermelés tekintetében” – hangsúlyozta Feldman Zsolt. Mint mondta, ezek részét képezi egyebek közt a bioetanol, vagy éppen a megújuló energiákban történő hasznosítása például az erdő hulladékainak.

 

„Mindezeket a lehetőségeket napjainkban alacsony szinten használja ki egész Közép-Kelet-Európa, hisz a régió országai alapvetően inkább az alapanyag-termelésre rendezkedtek be. A mai BIOEAST-konferencián a 11 ország magyar vezetéssel azon dolgozott, hogy a jövőben minél eredményesebben, gazdasági eredményt és magasabb hozzáadott értéket produkálva használhassuk fel ezt a hatalmas mennyiségű, kiaknázatlan potenciált”

– tette hozzá a mezőgazdaságért felelős államtitkár.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu
 

Kapcsolódó cikkek

Több mint 26 ezer forinttal emelkedtek az agrárbérek egy hónap alatt

2022. február 08. 09:13
Az októberi 344 436 forintról novemberre mintegy huszonhatezer-ötszáz forinttal, 370 951 forintra ugrott az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából. Az előző év azonos időszakához képest ez 9,1 százalékos növekedést jelent, akkor még kereken 340 000 forint volt a havi bruttó átlagkereset ebben a nemzetgazdasági ágazatban.

Mészáros: A miniszterelnök barátsága is kell

2015. december 07. 13:01
"Folytatja a földvásárlást Mészáros Lőrinc. Felcsút milliárdos polgármestere a Hír TV-nek azt mondta: megbízottján keresztül továbbra is nagy tételben licitál majd az árveréseken. A településvezető azt állítja: nem tudja, mitől lett drágább a szilvásváradi állami ménesgazdaság fejlesztése, amelyre a megbízást egyedüli pályázóként cége nyerte el. Mészáros Lőrinc egyébként úgy tartja: sikeréhez nemcsak munka és szerencse, de tehetség és persze a miniszterelnök barátsága is kellett.