Felturbózzák Magyarország agrármarketingjét

2016. augusztus 24. 07:57
A termelő minél könnyebben jusson piacra, a fogyasztó pedig minél több termékinformációhoz a tudatos vásárláshoz – így foglalható össze tömören az újjáalakult és önállóvá vált Agrármarketing Centrum fő törekvése.

Milyen változást hozott az Agrármarketing Centrum életében 2016. június 15-e? – kérdeztük Lipcsey Györgyöt, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatóját. Ez nagyon fontos dátum, innentől kezdődően – "azt lehet mondani" – megújul Magyarország agrármarketingje. Az AMC olyan új cég, amely feladatait tekintve különböző szervezeti formákban már 1998-tól tevékenykedik, a legutóbbi négy évben a Magyar Turizmus Zrt. keretein belül.

 

 
 
 

Az azóta eltelt alig több mint két hónap igen mozgalmas volt, hiszen egy új állami cég létrehozása és annak az államigazgatás rendszerébe való betagozódása "elég bonyolult folyamat".

 

Magát a marketingmunkát illetően pedig a belföldi feladatokra koncentráltak – ilyenkor nincsenek külföldi kiállítások, üzletember-találkozók –, fogyasztásösztönző kampányokat indítottak, például a dinnye népszerűsítésére, amely épp most zárul.

Igen, elérték céljukat, válaszolt kérdésünkre az igazgató. Már tavaly is volt  dinnyekampányuk, akkor még csak egy áruházlánc csatlakozott hozzá, idén már hatra tudták bővíteni a számukat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen. A fő elem az áruházi kóstoltatás volt, ennek során körülbelül 50 helyszínen, 114 alkalommal kínáltak különböző fajtájú dinnyéket, 70-80 ezer vásárló találkozott kollégáival és az áruházláncok dolgozóival, tájékozódhattak arról, milyen hazai termesztésű dinnyét vásárolhatnak náluk – sorolta az adatokat. Hiszen a nemzetközi trendekhez igazodva új fajták jelentek meg a magyar piacon is, például a mag nélküli fajta.

A termékfejlesztés nagyon fontos a dinnye esetében is, a hazai termelőknek is minél minél innovatívabban kell termelniük – emelte ki.

Lipcsey György: Magyarország a minőségi termékekkel mindenképpen versenyképes, ezt viszont minél erőteljesebben, hangosabban kell hangoztatnunk külföldön is – fotó: Agroinform.hu

A Farmer Expó az első olyan jelentős belföldi kiállítás, amelyen az önálló  AMC megjelent – folytatta Lipcsey György. Itt egyrészt az expo kiállítóit invitálták különböző kül- és belföldi kiállításokra – "ebben csökkentett módban üzemelt az AMC elődje" – , másrészt a termelőket segítették azzal, hogystandjukon kiváló minőségű sertéshústermékeket kóstoltattak. A kiváló minőségű sertéshús jelölés egyébként védjegy, ennek népszerűsítését is fontos feladatuknak tartják.

A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy nemcsak azt mutatja, hogy ez hazai termelésű, hanem génmanipulációtól mentes terméket jelöl, amely olyan sertésből készül, amely születésétől kezdve a felnevelésén át a feldolgozásáig meghatározott minőségbiztosítási rendszeren ment keresztül. Ez pedig garancia arra, hogy egészséges termékről van szó.

Természetesen voltak társkiállítóik is, akik széles termékspektrumot kínáltak az AMC standján.

Hogy mi a következő akciójuk? Soponyára mennek, a Fejér megyei nagyközség szeptember első hétvégéjén ugyanis a vadgasztronómia központja lesz.

A stratégiai partnereiket tudakoló kérdésre elmondta: a tavalyi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon írták alá a Közösségi Agrármarketing Kódexet, ehhez jelenleg már harminc szakmai szervezet csatlakozott, köztük különböző terméktanácsok, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Kereskedőház.

„Mi kezdeményeztük ezt a lépést, felismerve, hogy nagyon sok szervezet foglalkozik agrármarketinggel, és ha egyesítjük erőinket és forrásainkat, akkor sokkal hatékonyabbak leszünk. A cél, hogy a termelő minél könnyebben jusson piacra, a belföldi fogyasztó pedig azokhoz az információkhoz, amelyek alapján tudatosan tud választani vásárlásai során” – mondta Lipcsey György

Most egy nagyon aktuális mondandója is van ennek az összefogásnak, hiszen készül a Nemzeti Agrármarketing Program, amely az elkövetkezendő négy évre határozza meg a feladatokat, hogy kül- és a belpiaci munkájuk minél hatásosabb legyen.

Mint hangsúlyozta, nem stratégiáról van szó, hanem konkrét programról: meghatározzák azokat a feladatokat, amelyeket el kell végezni, és meghatározzák a kapcsolódó marketingeszközöket is. A cél, hogy a kül- és  belpiaci munka minél hatásosabb legyen, "hiszen óriási verseny van a nemzetközi élelmiszerpiacon, azt hiszem, ezt nem kell taglalni". Magyarország a minőségi termékekkel mindenképpen versenyképes, ezt viszont minél erőteljesebben, hangosabban kell hangoztatnunk külföldön is – tette hozzá.

A Nemzeti Agrármarketing Program tervezésébe bevonták a kódex aláíróit – hangsúlyozta. E hónap végén még lesz egy utolsó körös egyeztetés a szakmai szervezetek körében, akkor véglegesítik a szöveget, utána átadják a Földművelésügyi Minisztériumnak. Úgy gondolja, hogy az ősz folyamán mindenképpen "tető alá hozható", ha megfelelőnek találja a kormányzat.

A részleteket tudakoló kérdésre csak annyit mondott: megfelelő kutatások, információk és helyzetelemzések alapozzák meg. A teendőket nagyjából 10-14 termékkörre, termékpályára koncentráltan fogalmazzák meg, milyen konkrét feladatokat kell elvégezni például egy gyógynövénytermék esetében annak érdekében, hogy az a termelők munkáját segítse. És ezt olyan konkrét külföldi és belföldi marketingeszközök megnevezésével teszik, amelyekből kitűnik az is, hogy itt a szakmai szervezetek által nagyon alaposan kidolgozott programról van szó.

Van-e közvetlen kapcsolatuk a termelőkkel? – kérdezte az Agroinform.hu. Alapvetően a terméktanácsokkal zajlik a szakmai együttműködés, de "természetesen" a kiállítások, rendezvények alkalmából közvetlenül is megkeresik a termelőket. Tart egy adatbázis-építés is, "ez sem volt az elmúlt években".

És a jövőben szeretnének a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és valamilyen formában a megyékkel is kapcsolatot tartani, hiszen náluk rendelkezésre áll az információ, hogy milyen piacképes termelők bukkannak fel évről évre. Teljesen fölösleges lenne párhuzamos rendszereket kiépíteni, itt megvannak azok a termelői adatbázisrendszerek, amelyeket ha az együttműködő partnereikkel közösen használnak, akkor az mindannyiuk munkáját segíti – emelte ki.

Az AMC alaptevékenységére a központi költségvetésben előirányzott 850 millió forint fordítható. Emellett vannak olyan célfeladatok – mint például a sertéságazat helyzetét javító, vagy az iskolai gyümölcsprogram promóciós tevékenységei, vagy a tavaszi tejmarketing –, amelyek növelik ezt a büdzsét, tudtuk meg.

Forrás: agorinform.com

Kapcsolódó cikkek

Új Gazdálkodói Kézikönyv a zöldítésről

2016. április 28. 10:30
A szaktárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös munkájának eredményeképpen megjelent a frissített Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyv.

Lázár győzött Orbánnál: megszüntetik Fazekas csúcshivatalát

2016. június 15. 09:42
Mégiscsak megszünteti az uniós és hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH) a kormány. Ezzel egyértelművé vált, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter akarata érvényesült az MVH-t eddig irányító és a megszüntetést ellenző Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel szemben. A kormány határozata szerint az agrár-csúcshivatalnak számító MVH feladatait az államkincstárnak, a Miniszterelnökségnek, a Földművelésügyi Minisztériumnak és a kormányhivataloknak kell átvenniük 2017. január elsejéig. Erősen kétséges azonban, hogy az átszervezést addig végre lehet-e hajtani, mert az átalakítás miatt akár a teljes új szervezeti és működési mechanizmus uniós akkreditációjára is szükség lehet, amely viszont akár éveket is igénybe vehet. Ez esetben pedig az MVH megszüntetése ezermilliárdos nagyságrendben veszélyeztethetné a támogatások kifizetését.