Fontos, de nem elég a 76 milliárd forintos támogatás

2018. március 28. 19:59
A Vidékfejlesztési Program 76 milliárd forintos keretösszege mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között. A fiatal gazdák hiteligénye az alaptámogatás mellett is magas.
Fontos, de nem elég a 76 milliárd forintos támogatás
 

A Vidékfejlesztési Program 76 milliárd forintos keretösszege mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között. A fiatal gazdák hiteligénye az alaptámogatás mellett is magas.

 

Jelentősen átalakult a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan a fiatal mezőgazdasági termelők részére biztosított támogatások rendszere. Egymásra épülő, egymást kiegészítő rendszer született, amely lehetőséget biztosít a fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek számára új mezőgazdasági vállalkozás létrehozására.

- Eddig nem volt arra mód, hogy a területalapú támogatásoknál a fiatal gazdákat kiemelten kezeljük, az új ciklusban azonban a Közös Agrár Politika egyes pilléréből többletforrásokat tudtunk biztosítani számukra - mondta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Budapesten a Fiatal gazdák - vidékfejlesztési támogatások finanszírozás című sajtóbeszélgetésen. 

Herczegh András és Kis Miklós Zsolt - fotó: agrotrend.hu

A Vidékfejlesztési Program (VP) külön Fiatal Gazda Tematikus Alprogram keretében segíti a fiatal mezőgazdasági termelőket. A beruházási jellegű fejlesztések esetében (pl. kertészet, állattenyésztés, öntözésfejlesztés) mintegy 39 Mrd Ft önálló forráskeret áll rendelkezésükre, így a tervezetten 40-50%-os alaptámogatási intenzitás mellett +10 százalékpontos többlettámogatási intenzitásban részesülhetnek. 

2018. március 20-ig közel 1000 fiatal gazda számára mintegy 37 milliárd forint került megítélésre.

Ez az adott felhívásokon támogatott kérelmek 15%-a, a megítélt támogatási összeg 18%-a. A beruházási felhívásokon a jogosult fiatalgazda-kérelmek 91%-a támogatásban részesült, a jogosult fiatal gazdák beruházási támogatási igényének 90%-a megítélésre került.


Az alprogram egyik meghatározó intézkedése „A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása” című pályázat, amelyet 2016. december 20-án jelentetett meg a Miniszterelnökség. A fiatal gazdálkodók 40 ezer eurónak megfelelő forintösszegre 2017. március 16-tól 2017. június 30-ig nyújthatták be támogatási kérelmüket, amit az Irányító Hatóság forráskimerülés miatt 2017. július 1-től függesztett fel. A kérelmeket 2018. március 27-én bírálták el, a pályázók több mint 40%-a kapta meg a támogatást.

Több mint 3000 jogosult kérelem került tartalmi értékelésre, 38 milliárd forint támogatási igénnyel. 

A Vidékfejlesztési Programból a most elfogadott induló támogatások finanszírozására szánt összeg meghaladja a 13 milliárd forintot

Jó hír azoknak, akik nem feleltek meg a jogosultsági követelményeknek, hogy 2022-ig lehetőség lesz egy újabb fiatal gazda pályázat meghirdetésére.

- Azok forrásigénye, akik csak 1 ponttal maradtak le a támogatásról, 1 milliárd forint körüli összeget jelent, ami jól mutatja, hogy borzasztóan szoros a verseny az induló támogatásért - közölte Kis Miklós Zsolt. Az államtitkár kiemelte: a demográfiai helyzet további javítása a 2020 utáni Közös Agrár Politika részét képezheti.

Az elmúlt évtizedekben megerősödött családi gazdaságok, üzemek továbbvitele, az agrár nemzedékváltás az egyik kiemelkedő problémája a magyar mezőgazdaságnak. Az AGRYA javaslatcsomagának összeállításához 2017-ben végzett felmérést a stafétabot átadását akadályozó tényezőkről az AgroStratéga szakmai segítségével.

A megkérdezettek döntő többsége (89%) érintett volt vagy lesz gazdaságátadásban, ezen belül 22%-uk átadóként, 67%-uk pedig átvevőként. A válaszadóknak mindössze 11%-a nem érintett gazdaságátadásban.

A fiatal gazdák esetében a 40 ezer euró alaptámogatás mellett a projektek kivitelezéséhez felmerül a banki források igénybevétele is.

Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója ismertette: 2017 végére több mint 238 milliárd forint összegű hitel és közel 17 ezer ügylet mögött állnak kezességgel.

A Vidékfejlesztési Program projektjeinél az AVHGA kezességével segíti a felmerülő finanszírozási igényeket, bankgarancia, támogatás-előfinanszírozó hitel, forgóeszköz - vagy hosszabb futamidejű beruházási hitel igénylése esetén is. Az alapítvány kezességét kezdő, azaz lezárt évvel még nem rendelkező vállalkozások is igényelhetik. 

Weisz Miklós: Kiszámítható finanszírozási környezetre van szükség - fotó: agrotrend.hu 

Weisz Miklós, az AGRYA társelnöke bemutatta a „Nemzeti minimum az agrár nemzedékváltásért” javaslatcsomag finanszírozásra vonatkozó részleteit. 
Ez alapján az induló, gazdaságot átvevő fiatalok számára fontos, hogy hosszú távra meg tudják tervezni a fejlesztési folyamataikat, egymásra épülő beruházásokat tudjanak megvalósítani. 

A közvetlen támogatásoknál szükségesnek tartják a fiatal gazda kiegészítő támogatás továbbvitelét, kibővítését (%-os mérték és korlát emelése). 

A vidékfejlesztési forrásoknál továbbra is szükséges a többoldalú megközelítés: a gazdaságindító tőketámogatáson túl a versenyképesség javítását célzó fejlesztési lehetőségekhez való hozzáférés biztosítása alapvető fontosságú a fiatal gazdálkodók számára, a diverzifikáció, a több lábon állás megteremtése, a mezőgazdaságon kívüli, alternatív jövedelemszerzési tevékenységek segítése mellett.

Az AGRYA javaslatcsomatja a gazdaságátadások ösztönzését szolgáló korábbi orientációs eszközök újragondolását is szükségesnek tartja, akár hazai finanszírozási eszközökkel is kiegészítve vagy helyettesítve (pl. gazdálkodók korábbi nyugdíjazásának lehetősége), valamint indokoltnak látják egy fiatal gazdálkodóknak szóló speciális hazai hitelprogram (kamattámogatott hitel, garanciavállalással) kidolgozása.

agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

A körforgásos gazdaságra való áttérésről és a vadon élő állatok és növények jogellenes kereskedelme elleni uniós fellépésről tárgyaltak az EU környezetvédelmi miniszterei

2016. június 22. 08:48
Az uniós országok környezetvédelemért felelős tárcavezetői 2016. június 20-án, Luxemburgban tanácskoztak a körforgásos gazdaságra vonatkozó uniós cselekvési tervről, valamint a vadon élő állat- és növényfajok illegális kereskedelmének visszaszorításáráról. A Környezetvédelmi Tanács mindkét témában következtéseket fogadott el.

ÉLELMISZERIPARI SZEMETET ADNAK EL A MAGYAROKNAK?

2017. február 17. 08:20
Kiemelten kell foglalkoznia a kormánynak azzal, hogy a multinacionális élelmiszergyártók a nyugat-európainál gyengébb minőségű termékeket árulnak Magyarországon – közölte csütörtökön Lázár János. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálati eredményei Zsigó Róbert, a területért felelős államtitkár szerint nem jogi, hanem tisztességbeli problémára világítottak rá. A politikus azon sem lepődne meg, ha a magyar vásárlók ezentúl elkerülnék az érintett gyártók termékeit.