Gyógynövény-feldolgozó épül Kajdacson

2017. május 15. 09:09
Több mint fél milliárd forintos beruházással gyógynövény-feldolgozó épül a Tolna megyei Kajdacson, amely a Pannonpharma Kft. pécsváradi üzemének készít elő Tolna megyében termelt alapanyagokat.

Az 1260 lakosú település 550 millió forintos támogatást nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) forrásaiból az üzem felépítésére, valamint az annak helyet adó ipari park kialakítására - mondta Boda János, a község független polgármestere az MTI-nek.

 

Az üzemet, ahol 40-50 embert foglalkoztatnak majd, az önkormányzat bérbe adja a Pannonpharmának - tette hozzá. Elmondta, a tervek szerint a még idén megvalósuló fejlesztés a település gyógynövénytermesztési hagyományaira épít, de emellett megyei programot is indítottak az alapanyagok előállítására. Tizenöt önkormányzat áll szerződéskötés előtt, hogy bekapcsolódjon a gyógynövények termesztésébe.

Dulovics Edit, a Pannonpharma résztulajdonában lévő Pannon Natessex Kft. képviselője elmondta, a napi másfél tonna kapacitású kajdacsi üzemben főként válogatják, előkészítik a gyógynövényeket. Közölte, azt is, hogy a megyei önkormányzat felmérése szerint 250 hektárnyi önkormányzati területen lehet gyógynövényeket termeszteni Tolnában, és egyéni vállalkozók is bekapcsolódnak a termesztésbe. Eddig húsz hektárt vetettek be, a gyógynövények vetése májusban folytatódik, a vetőmagot a Gyógynövénykutató Intézet Kft. génbankja térítésmentesen adja az önkormányzatoknak. Megjegyezte: a Mezőföld löszös talajában a gyógynövényeket magas hatóanyag-tartalommal lehet termeszteni; a korábban is termelt macskagyökér, angelinagyökér mellett többek között citromfüvet, csalánt, zsályát dolgoznak majd fel Kajdacson. Ezek hatóanyagára elsősorban a gyógyszeripar és a kozmetikai ipar részéről van növekvő igény - tette hozzá.

A gyógynövény-feldolgozó üzemben 40-50 ember dolgozhat majd – fotó: Shutterstock

A Pannonpharma Kft. 50 százalékos, 440 millió forintos támogatást nyert el az új technológiára a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból. Pallos József Péter, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás számításaik szerint 4-4,5 éven belül térül meg, a termelés két éven belül éri el a kapacitás 80-90 százalékát. A tavaly mintegy két és fél milliárd forintos árbevételt elért cég a hatóanyagok értékesítéséből 2021-re körülbelül 500 millió forintos árbevételre számít - tette hozzá.

agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Miért éppen a Saszla a magyarok csemegeszőlője?

2016. szeptember 23. 07:54
Erre a kérdésre én magam sosem tudtam megadni a választ. Lehet, hogy éppen azért, amiért szőlő termő vidéken nőttem fel és kóstoltam sok-sok szőlő fajtát, nemcsak csemegét, hanem borszőlőt is. Az igazság az, hogy nem értem, miért a saszlát árusítják minden piacon, mint a Csemegeszőlő.

Segédletet készített a NÉBIH a vendéglátósoknak az allergénekről szóló tájékoztatáshoz

2017. augusztus 31. 09:14
 
Segédletet állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a vendéglátó vállalkozók részére arról, hogy miként tájékoztassák vendégeiket a felszolgált ételek allergén összetevőiről. Az iránymutató dokumentum a kötelezően betartandó jogszabályi előírások mellett hasznos, gyakorlatias tanácsokat is tartalmaz annak érdekében, hogy a vendéglátók pontos, szakszerű információkkal segíthessék a fogyasztók tudatos és felelős ételválasztását.