Hibás őstermelői betétlapok

2016. április 19. 07:45
A 2016. március 21-én kiadott több mint ötezer darab őstermelői igazolvány betétlapján a nyilvántartás nem megfelelő beállítása miatt bekövetkezett rendszerhiba eredményeként tévesen, 2016. január 1-i dátum helyett, az aznapi, 2016. március 21. dátum szerepel a hatályosság kezdeteként.

A rendszerhibát a NÉBIH 2016. március 22. napon javította, az adatok a rendszerben a javítást követően már a jogszabálynak megfelelően szerepelnek. Tudomásunk szerint már több ügyfél felszólítást kapott a NAV-tól a rendszerhiba kijavítását megelőző még helytelen adatokat tartalmazó adatszolgáltatás okán, de joghátrány elkerülése érdekében folyamatosan egyeztetünk az ügyben érintett szervekkel, így a NAV-val is.

Az őstermelői nyilvántartásban szereplő adatok már javításra kerültek, ezért az őstermelők a Kormányhivatal által végzett ellenőrzés során önmagában a betétlapon szereplő helytelen dátum miatt nem érheti őket joghátrány, kizárólag az ezen ellenőrzéseken való megfelelés céljából nem kell lecserélni a betétlapokat. Amennyiben egyéb okból mégis szükségük van a javított betétlapra, akkor azt az állandó lakóhelye szerinti falugazdász újra kinyomtatja már a helyes dátummal a rendszerből – közölte a NÉBIH.

A 2016. március 22-én kiadott közel kétezer darab őstermelői igazolvány betétlapján szintén rendszerhiba következtében, március 22-i dátum helyett, tévesen 2016. január 1. szerepel hatályosság kezdeteként. Tájékoztatjuk az érintett őstermelőket, hogy a hatályos jogszabályok szerint az igazolványon szereplő 2016. március 22.-i hatályossági dátumot kell figyelembe venni. Ezen hiba esetében az elírás semmilyen jogelőnyt vagy joghátrányt nem von maga után, mivel a nyilvántartási rendszerben az érvényességi dátum helyesen szerepel. Amennyiben szükséges, a javított betétlapot falugazdásza kérésére újra kinyomtatja a rendszerből – zárta közleményét a NÉBIH.

Forrás:promenad.hu/ NÉBIH

Kapcsolódó cikkek

Kész a digitális átállásra a magyar mezőgazdaság

2018. február 21. 08:22
A magyar mezőgazdaság digitalizációjának megvannak az alapjai, az ágazat kész az átállásra – mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Prega Science 2018 elnevezésű szakmai konferencia budapesti megnyitóján.

A béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályok gátat szabnak a jövedelmek növelésének

2018. július 25. 08:59
A LIGA Szakszervezetek 2018. július 24-én közleményt adott ki a béren kívüli juttatások jelentős részének megszüntetéséről. Ebben leírják, ha az Országgyűlés által elfogadott szabályozás hatályba lép, mind a munkaerő megtartása, mind a munkaválallók jövedelemnövekedése veszélybe kerül. A LIGA Szakszervezetek sürgeti, hogy a kormány a juttasok legalább azon elemeit, amelyek foglalkoztatási, szociális vagy öngondoskodásra ösztönző célt szolgálnak, helyezze vissza a kedvezményes juttatások közé.