Indul a málnaszüret, de az ipari termesztés már a múlté

2017. június 20. 08:57
A napokban kezdődött meg a málna szüretelése. Bár a magyar málna íze kitűnő, mégis egyre kevesebben, egyre kisebb termőterületen foglalkoznak ezzel a gyümölccsel – írja a Magyar Hírlap.

Kiveszőben a málnatermesztés Magyarországon. Míg húsz-huszonöt éve több mint 25 ezer tonna málna termett meg nálunk évente, például a Dunakanyarban, a Mátra déli lejtőin, addig az idén legfeljebb ezer tonnát szüretelnek. A Magyar Gyümölcs Szövetség elnöke, Csizmadia György a Magyar Hírlapnak elmondta: pár száz hektáron mintegy száz termelő foglalkozik csupán málnával Magyarországon, a nagy mennyiségű ipari málnatermesztés már a múlté, a termelők friss áruként a helyi piacokon értékesítik a gyümölcsöt. Ha két-három hektáron foglalkoznak málnával, az már nagy területnek számít.

Csizmadia szerint hektáronként tíz-tizenkét tonnás hozam lenne az optimális, ám általában két-négy tonna málna terem meg. Hozzátette: ennek oka részben a fajtákban keresendő, részben a klímában. Az idén is fagykárokat szenvedtek a málnaültetvények. A júniusi, júliusi, olykor 35 fokos hőséget pedig nehezen bírja ez a csonthéjas termésű gyümölcs, a málnaszemek elaprósodnak, elaszalódnak. Így, sajnos, egyre gyakoribb, hogy nem első osztályú a minőség.

A napokban már megkezdődött a málna – avagy ahogyan a Dunántúl egyes részein nevezik, a boldogasszony csipkéje – szedése, ami július közepéig tart. Az elnök hangsúlyozta: a málna ápolása és szedése nagy kézimunkaerő-igényű tevékenység. Egyrészt munkaerőhiány van az ágazatban, másrészt a dolgozók munkabére egyre nagyobb arányt hasít ki az áru árából. Aki málnát szed, óránként három-négy kiló málnát szedhet le, órabére ezerkétszáz forint, tehát csak a szedési költség három-négyszáz forint kilogrammonként. Eközben például Szerbiában vagy Macedóniában a töredékébe kerül a munkaerő, ezek az országok még állják a sarat a nemzetközi piacon. Akárcsak Lengyelország, ahol eleve kedvezőbb az éghajlat a málnának, mert hűvösebb a nyár, az ottani fajták hozama jobb az itthoniakénál. A lengyelek már gépesítették a munkálatokat, kombájnok takarítják be a termést. Így ott a termelés olcsóbb, a lengyel termék versenyképesebb, bár a magyarországi málna íze finomabb, édesebb.

Csizmadia György felhívta a figyelmet arra, hogy Németországban vagy Ausztriában (ahol pedig a hegyek lankáin kitűnő termőterület lehetne) sincs már ipari málnatermesztés a kézimunkaerő-igény miatt, a termelők ott is a helyi piacon értékesítik a gyümölcsöt, kilóját hat-nyolc euróért. A?Magyar Gyümölcs Szövetség elnöke úgy véli: több hazai gyümölcsöt – így a szamócát is – veszélyeztet a „málnaszindróma”. Görögországban például pakisztáni vagy albán munkásokat alkalmaznak kisebb bérért az ültetvényeken. Csizmadia szerint az import gyümölccsel úgy versenyezhetnének a magyarországi termelők, ha a termékek az ötszázalékos áfakörbe kerülnének.

otpagrar.hu
 

Kapcsolódó cikkek

A gazdák képviselőivel egyeztetett Nagy István

2018. augusztus 22. 08:23
Az ipari alma irreálisan alacsony árának ügyéről egyeztetett Nagy István agrárminiszter a gazdák képviselőivel az Agrárminisztériumban.

A korkedvezményes nyugdíjrendszer után Egészség vagy korai nyugdíjazás

2018. március 09. 08:58
A probléma
A korkedvezményes nyugdíjrendszer megszüntetésére úgy került sor, hogy a jogalkotó elmulasztotta kezelni azoknak a munkavállalóknak a problémáját, akik önhibájukon kívül már nem tudtak további jogszerző időt szerezni. Ennek következményeként előfordulhat, hogy az adott munkavállalónak már csak néhány napja hiányzik ahhoz, hogy plusz egy év korkedvezményt kapjon. Ennél is nagyobb problémát jelent, hogy a régi rendszer úgy szűnt meg, hogy semmi nem lépett a helyébe, így támogatás nélkül maradtak azok a munkavállalók, akik különösen megterhelő munkakörülmények között dolgoznak.