Itt van, mekkora a szakadék a bérek és a nyugdíjak értéke között

2020. július 01. 08:02
A munkás reálértéken nyerőben volt, a nyugdíjas bukóban.

A KSH ma publikálta a január-áprilisi kereseti adatokat, amiből kiderül, hogy ebben az időszakban a reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben laptársunk, az Mfor.hu számítása szerint a nyugdíjak reálértéke csökkent: az idősek fogyasztási kosara szerint számolt infláció 4,1 százalék volt, miközben januárban 2,8 százalékkal emelték a nyugdíjakat, vagyis bő 1,2 százalékos volt a reálérték-vesztés.

Természetesen ez az átlagra vonatkozik – jegyzi meg az Mfor.hu. Akinek ebben az időszakban a fogyasztásában nagyobb súllyal szerepeltek az élelmiszerek – ideértve nyugdíjast, munkást is -, az jóval nagyobb inflációt érzékelt. Az élelmiszerek ugyanis – elszakadva az egyéb termékek, szolgáltatások árfolyamaitól – átlagosan 7-8 százalékkal drágultak ebben az időszakban, de egyes áruféleségek – mint például a párizsi vagy a kolbász – ellenértéke még nagyobb mértékben ment feljebb.

Miközben az átlagkeresettel rendelkező munkás reálkeresete 4,6 százalékkal emelkedett az első négy hónapban, a nyugdíjasok vásárlóereje csökkent.

piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

Megduplázzák az agrárhallgatók számát

2021. június 22. 10:21
 Erősödik Gödöllő központi szerepe az oktatásban, és több kutatóintézet is ide költözik
 
 

Juttatások 2020-ban - előkészületek és tervezés

2019. szeptember 23. 08:26
Bár még az őszi adótörvény csomag befolyásolhatja a juttatások jövő évi adókörnyezetét, érdemes időben elkezdeni a jövő évi juttatási kínálat tervezését. Ezt vallja az a közel 100 szakember, akik a Cafeteria TREND által szervezett szeptember 19-i Juttatások 2020 című konferencián egy egész napon keresztül az év végi juttatások és a jövő évi kínálat kidolgozásával foglalkoztak.