Japán-amerikai együttműködés hozhatja el a mezőgazdaság legújabb robottraktorát

2020. október 20. 09:19
Partnerségre lépett a Kubota az Nvidiával. A japán mezőgazdasági gépgyártó az amerikai számítástechnikai vállalattal közösen fogja kifejleszteni az önvezető robottraktorait. A tervek szerint az Nvidia grafikus processzoraival, mesterséges intelligenciájával és kameráival a Kubota traktora képes lesz a teljesen önálló munkavégzésre.
Japán-amerikai együttműködés hozhatja el a mezőgazdaság legújabb robottraktorát

A Kubota régóta foglalkozik már a teljesen önálló robottraktorok gondolatával, a jármű legelső tervezett változatát pontosan fél évszázaddal ezelőtt, 1970-ben mutatta be a japán gyártó. A Kubota idén januárban pedig bemutatta az úgynevezett „X tractor” koncepcióját, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt.

 

 

A Kubota most ismét közelebb jutott az öt évtizedes álom megvalósításához. A japán gyártó az amerikai számítástechnikai vállalattal, az Nvidiával kötött partnerségi megállapodást, írta meg a Future Farming. Ennek értelmében a Kubota traktorába az Nvidia által kifejlesztett grafikus processzorok, mesterséges intelligencia és olyan kamerák kerülnének, amelyek azonnal fel is dolgozzák a begyűjtött adatokat. A grafikus processzor és a mesterséges intelligencia pedig azért lenne felelős, hogy a jármű percnyi pontossággal tudja elemezni az időjárási adatokat és a növények állapotát.

A japán gyártó azért is ennyire elkötelezett a robottraktorok mellett, mert a japán mezőgazdaságban nagyon jelentős a munkaerőhiány és a gazdálkodási hatékonyság is alacsony. A vállalat kijelentette, hogy ezek ellen az okos mezőgazdaság mielőbbi bevezetése lehet csak a megfelelő válaszlépés.

A Kubota egyébként 2017-ben már elindította az Agrirobo traktorszériáját. Ezek a gépek képesek önállóan közlekedni, és radar segítségével észlelni a környezetüket. Mesterséges intelligencia viszont nincs bennük, ezért emberi felügyeletet igényelnek. 2020 januárjában egy kiotói kiállításon a Kubota bemutatta az „X tractor” koncepcióját. Ezt már úgy képzelték el, hogy mesterséges intelligencia segítségével, és teljesen elektromos hajtással fog működni. A jelenlegi együttműködésnek köszönhetően a Kubota egy lépéssel közelebb került önként vállalt küldetése a valóra váltásához.

(A cikkben felhasznált képek a Kubota tulajdonát képzik.)

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Szombaton folytatódik az agrárcenzus

2020. szeptember 18. 10:27
Szombaton folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020. Ennek során személyesen keresik fel a gazdákat az összeírók. A hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét, strukturális jellemzőit felmérő, teljes körű, országos felvételből nyert adatok a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolják, ezért a pontos válaszadás a mezőgazdaságban dolgozók kiemelt érdeke.

A nyomonkövetés beépül az agrárképzésbe

2018. november 23. 08:57
Bevezeti a szabványosított nyomonkövetési rendszerek oktatását a Debreceni Egyetem agrárkara. Az intézmény a szakmai háttér biztosítása érdekében együttműködik az ellátási láncok legelterjedtebb szabványrendszerét működtető GS1 Magyarország Nonprofit Zrt-vel.