Javaslatcsomag készült az agrár-szakképzés fellendítésére

2016. október 28. 12:22
Szakképzett és elkötelezett munkaerő nélkül a mezőgazdaság hatékony működése komoly veszélybe kerül. Erre hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége, amely 11 pontos képzési- és karrierprogramot állított össze.

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége október 26-án, a Földművelésügyi Minisztérium épületében megrendezett sajtótájékoztatóján Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára, valamint Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke beszélt a szakképzést érintő megoldási lehetőségekről. Ezt megelőzően a szakma és az agrár-szakképzés képviselői egy több mint két órás kerekasztal-beszélgetés során elemezték a problémát, és tárgyalták meg a MEGFOSZ 11 pontból álló képzési- és karrierprogramját.
Román István hangsúlyozta, hogy vannak olyan ágazatok, amelyek esetében jóval kevesebb szakképzett munkaerő áll rendelkezésre, mint amennyire szükség lenne. Ilyen a mezőgazdaság, és azon belül is a mezőgazdasági gépészet. Elmondta, hogy a helyzet megoldása érdekében a kormány a közelmúltban tízről húszra emelte a hiányszakmák számát, ami azt jelenti, hogy külön ösztöndíjjal támogatják azokat a tanulókat, akik az adott, kiemelt képzéseken vesznek részt. Román István aláhúzta: az agrárium jelentős mértékben, a mezőgazdasági gépészképzés pedig kiemelten jelenik meg ebben a listában. A helyettes államtitkár pozitív eredményekről is beszámolt, hiszen idén ősszel néhány százalékkal emelkedett a mezőgazdasági gépész szakmát választó fiatalok száma: 1520 diák kezdte el szakmai tanulmányait.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Földművelésügyi Minisztérium nyitott arra, hogy a szakmai szervezetekkel szoros együttműködést alakítsanak ki. A MEGFOSZ munkája pedig példaértékű lehet más ágazatok szereplői számára is.


A MEGFOSZ elnöke, Harsányi Zsolt elmondta, hogy a szervezet 11 pontos programot állított össze a helyzet megoldása érdekében. Ennek része a duális képzés támogatása, hogy a tanulók gyakorlati ismereteket szerezzenek. Ehhez kapcsolódik a gyakorlati program, amelyhez több gyártó és forgalmazó is csatlakozott már. A MEGFOSZ a felsőoktatásban tanulók esetében a szakdolgozat írásban és a diplomamunka elkészítésében is segítséget nyújthat, amely a szakember szerint nem csak a hallgatóknak nagy élmény, hanem azoknak is hasznos, akik segítik ezt a munkát.
Harsányi Zsolt úgy véli, hogy ugyancsak fontos pont a nyári munka, amely egyben segítséget is jelent a cégek számára. De az is elengedhetetlen, hogy eljárjanak iskolákba előadásokat, kurzusokat tartani. Ilyenkor a diákok megismerhetik a legmodernebb elektronikai eszközöket, és nem csak a legegyszerűbb, legolcsóbb technológiákkal szembesülnek. A szövetség mindezek mellett tanulmányutakat is támogat, sőt, már az óvodásokkal is megismertetik a mezőgazdaság csodáit.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Agráregyezményt kötött Szudán és az ENSZ

2018. július 09. 08:05
Szorosabbra fűzte kapcsolatát az ENSZ mezőgazdasági fejlesztésekért felelős szervezetével Szudán annak érdekében, hogy több beruházást tudjon megvalósítani az agrárium területén.

MOSZ: a magyar mezőgazdaság „ne a támogatások lenyúlásáért folyó verseny terepe legyen”

2014. június 23. 14:40
A MOSZ, mint a legális, foglalkoztató, adófizető agrárgazdasági vállalkozások érdekképviselete megdöbbenéssel értesült Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úrnak az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában a meghallgatásán elhangzott agrárgazdaságot érintő bejelentéseiről. Miniszter úr többek között kifejtette, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatára a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény birtokmaximumához kívánja igazítani a kormány az Európai Unióból származó földalapú támogatásokat, azaz a törvényben megfogalmazott 1200 hektár (kivételes esetekben 1800 hektár) felett területalapú támogatást nem kívánnak nyújtani. Azt is megdöbbenéssel hallottuk, hogy a vidékfejlesztési támogatások igénybevételéből ki kívánják rekeszteni a „csak növénytermesztéssel foglalkozó gazdákat”.