Kedvező exportlehetőségek a biotermékek számára

2016. december 05. 09:18
Az európai tendenciákkal ellentétben hazánkban még mindig nem nőtt megfelelő mértékben az ellenőrzött ökológiai gazdálkodás alá vont területek nagysága - mondta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes a XXIX. Biokultúra Tudományos Napon.

Az ökológiai gazdálkodás jelenleg mindössze a mezőgazdasági területek 2,5%-ára terjed ki, pedig Magyarország kedvező klímája, jó minőségű termőföldje, s a nagy hagyományokkal rendelkező növény- és állatfajtái lehetővé tennék, hogy mesterséges szerek nélkül is kiváló élelmiszereket állítsunk elő – hangsúlyozta Nagy István. Követendő példaként Ausztriát említette, ahol 20 százalék az ökológiai területek részaránya.

Kiemelte, a biogazdálkodásunk nagy hátránya, hogy 80–85 százalékban alapanyagot exportálunk, míg a feldolgozott bioélelmiszerek 90 százalékát külföldről hozzuk be. Sokat javulhatna az ágazat jövedelmezősége, ha alapanyagok helyett feldolgozott formában értékesítenénk a biotermékeket.

A miniszterhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy bár nagy a verseny, de kedvezőek az exportlehetőségek és nagy potenciál rejlik még a hazai piacban is. Nagy István aláhúzta, előnyünkre szolgálhat az is, hogy a GMO-mentes mezőgazdaság koncepciója bekerült az Alaptörvénybe.  Emlékeztetett arra, hogy szeptember 20-án életbe lépett a GMO-mentes termelés szabályait, valamint a GMO-mentes élelmiszer és takarmány előállítás és forgalmazás feltételeit meghatározó hazai rendelet. Az új, önkéntes jelölés a vásárlók tájékozódását és a GMO-mentes élelmiszerekhez való könnyebb hozzáférést segíti.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Jövőre indul a mintagazdaság Mezőhegyesen

2016. március 02. 19:23
Jövő év elején elindulhat az új állami mintagazdaság Mezőhegyesen – nyilatkozta Farkas Sándor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság kialakításáért felelős kormánybiztos a Magyar Időknek. A 2004-ben privatizált gazdaság földbérleti szerződései 2017. január 1-jén járnak le, azt követően indulhat a terület hasznosítása.

Olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok

2016. augusztus 01. 08:16
Közel 190 ezer kártyát kell legyártani Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték  - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szombat este az M1 aktuális csatorna műsorában.