Kiválasztották Magyarország legjobb pálinkáját

2017. június 22. 10:01
A pálinkát, Magyarország nemzeti italát, öt földrész 76 országába szállítják a kereskedők – jelentette ki  a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, a Pálinka országkóstoló eredményhirdetésén – írja az MTI.

Fazekas Sándor emlékeztetett: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) először 2014-ben hirdette meg a Nemzeti borkiválóság program mintájára a Nemzeti pálinka-kiválóság programot, melyet 2015-től kezdve a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) országos pálinka- és törkölypálinka versenyével közösen szerveznek.

Rámutatott: míg 2010-ben valamivel több mint 500 pálinkafőzde működött az országban, addig most már mintegy 600. A kereskedelmi főzdék száma is gyarapodott, 72-ről 138-ra. Az országkóstolóra nevezett tételek száma szintén emelkedett.

Mihályi László, a PNT elnöke arról beszélt: a PNT Országos pálinka és törkölypálinka versenyre nevezett pálinkák minősége egyre jobb. A kiosztott díjak is ezt mutatják, 110 arany, 144 ezüst és 88 bronz minősítést ítéltek oda.

Emellett a legkiválóbb pálinkák több különdíjat is kaptak. Magyarország legjobb pálinkája címet 2017-ben a Mályinkai Pálinkafőzde Konkordi-Izabella szőlőpálinka kapta.

A PNT elnöke az MTI-nek elmondta: a múlt évben valamivel több mint 1,9 millió liter, míg az azt megelőzőben mintegy 1,8 millió liter pálinkát hoztak forgalomba Magyarországon.

palinka-k

Kapcsolódó cikkek

Alig van ember, aki leszedje a cseresznyét

2017. június 02. 07:46
Húsz százalékos lehet a terméskiesés a húsvét utáni fagyok miatt, ugyanakkor a munkaerő-hiány is befolyásolhatja a cseresznye árát, mivel a betakarítás egyre nehezebbé válik. A fogyasztói elvárások mellett a kereskedelmi és a termesztéstechnológiai szempontoknak is meg kell felelni, ezek viszont költségesek.

Az élelmiszer-biztonság része a nyomonkövetési rendszer

2018. január 26. 09:39
Sikerrel zárta az elmúlt két esztendőt a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform, amelynek rendezvénysorozatát a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. együttműködésével indították el.