Közel 700 kilogramm élelmiszer jutott egy magyarra

2018. június 04. 14:11
Az egy főre jutó élelmiszer mennyisége 2016-ban elérte a 680 kilogrammot – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, Élelmiszermérlegek című kiadványából.

Hazánkban a lakosság számára rendelkezésre álló egy főre jutó élelmiszer mennyisége 2016-ban mintegy 2 százalékkal nőtt 2015-höz viszonyítva. Ebben a két évben összesen 5 százalékkal bővült a hazai felhasználás, ami így a 2005-ös szintnek felelt meg.

Az egy főre jutó összes élelmiszer 2016-ban 680 kilogramm volt, ezen belül az összes élelmiszer több mint egyharmadát az állati eredetű termékek fogyasztható mennyisége tette ki, ez a termékcsoport bővült leginkább

– derült ki a KSH Élelmiszermérlegek című kiadványából.

Fotó: Kallus György

Zsírban úszott az ország

A KSH jelentéséből kiderült, hogy két évvel ezelőtt az összes felhasználható zsiradék egy főre vetítve 37 kilogramm volt, ami 2,8 százalékos növekedésnek felelt meg 2015-höz képest. De ami még drasztikusabb, hogy a 2011-2015-ös évek átlagánál 8,5 százalékkal volt magasabb a hányad.

Az adatok szerint az állati zsiradékok egy lakosra jutó mennyisége (16 kilogramm)

– a rendelkezésre álló hús mennyiségének növekedésével párhuzamosan – 4,5 százalékkal nőtt, vagyis az összes zsiradékmennyiség 43 százalékát tette ki.

Az állati zsiradékok háromnegyedét továbbra is a sertészsír tette ki, ennek az egy főre jutó mennyisége a 2000-es évek közepén még meghaladta a 13 kilogrammot, de 2013-ban mélypontra süllyedt (10 kilogramm), 2016-ra ugyanakkor 12 kilogrammra nőtt. A zsiradékok majdnem 60 százalékát képező növényi olajok és zsírok egy főre jutó mennyisége 2016-ban mintegy 21 kilogramm volt, ami összesen 1,4 százalékkal haladta meg az előző évit. Ennek kétharmada étolaj, egyharmada pedig margarin volt.

Több zöldséget és gyümölcsöt ehettünk

Az egy főre jutó zöldség és gyümölcs mennyisége 2016-ban alig érzékelhetően, összesen 0,9 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Igaz a 2011–2015 évek átlagánál már jelentősen, egészen pontosan 8,7 százalékkal volt magasabb a termelési adat.

Zöldségfélékből összesen 1 százalékkal termeltek többet a gazdák, így abból 115 kilogramm jutott egy főre 2016-ban. Már már jelentősen fellendült ugyanakkor a gyümölcstermelés, amelynek köszönhetően két évvel ezelőtt 89 kilogramm jutott egy főre, ami 3,5 százalékos bővülésnek felelt meg.

Fotó: Központi Statisztikai Hivatal

Több alkohol jutott egy főre

Az egy főre jutó összes szeszesital mennyisége 2016-ban nőtt, így a korábbi 9,2 literes arányt meghaladva elérte a 9,5 litert, ami a 2012-es szintnek felelt meg. A szeszesital-kínálat az eddigi adatok alapján a 2000-es évek első felében érte el a maximumát (11 liter), amelyhez képest a 2016-os arány 14 százalékkal lett alacsonyabb.

A KSH adatai szerint a szeszesitalok közül

  • borból 27 liter jutott (az előző évihez képest 1,5 literes bővülés),
  • sörből 67 liter jutott (megegyezett az előző öt év átlagával),
  • égetett szeszes italból 3,2 liter jutott egy főre.

A megelőző két év tendenciáját követve 2016-ban folytatódott a borimport (26 millió liter) csökkenése, mintegy 4 százalékkal kevesebb italt hoztak be Magyarországra. A borexport ugyanakkor kiugróan, összesen 8,7 százalékkal nőtt, így elérve a 78 millió litert. Ennél több ilyen italt csupán 2010-ben adtak el külföldön.

A sörtermelés 2012 óta tartó folyamatos csökkenése 2016-ban megszakadt, ekkor 4,4 százalékkal nőtt (608 millió liter) az egy évvel korábbihoz képest. Az import (116 millió liter) 2,3 százalékkal mérséklődött, amire 2006 óta nem volt példa. A behozatal részesedése a hazai kínálatból (661 millió liter) nem érte el a 20 százalékot. A korábbi években jelentéktelen sörexport (60 millió liter) ugyanakkor mintegy 40 százalékkal emelkedett 2016-ban.

 

www.vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Trükköznek a bérekkel a munkaadók

2018. február 13. 11:39
Trükköznek a bérekkel a munkaadók, a cégek a dolgozók átminősítésével és a munkaórák csökkentésével próbálják kikerülni a kötelezően megemelt javadalmak kifizetését – írja a Népszava.

Újabb pert nyert az NFA a Kishantosi Kft. ellen

2016. március 03. 12:50
Újból a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) győzelmével zárult Ács Sándorné és a Kishantosi Kft. által a Magyar Állam, illetve az NFA ellen indított per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon megismételt eljárásban.