Közös agrárpolitika 2020 után

2017. december 12. 08:54
„Magyarország nagy várakozással tekint a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) folytatandó jövőbeni tárgyalások elé. A kormány törekvése, hogy olyan új KAP szülessen, amely valamennyi európai mezőgazdasági termelő, az általuk megtermelt jó minőségű és egészséges élelmiszeren keresztül pedig valamennyi uniós állampolgár számára kedvező” – mondta Gulyás Andrea a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Mezőgazdasági és Halászati Tanács december 11-i brüsszeli ülését követően.

Az Európai Bizottság a 2017. november 29-én megjelent közleményében fogalmazta meg a 2020 utáni KAP-ra vonatkozó előzetes terveit.

A jelenleg hatályos rendszerhez képest a legjelentősebb változás a támogatások elosztásának új rendszere lehet, ahol az EU csak a politika általános irányait írná elő, míg a tagállamok nagyobb szabadságot és felelősséget kapnának az uniós szinten meghatározott célok megvalósításának módjában.

Az előzetes elképzelések szerint a tagállamoknak egy KAP stratégiai tervet kellene kidolgozniuk, amelyet a Bizottság hagyna jóvá. Ezzel kívánnák biztosítani, hogy a KAP járuljon hozzá az uniós célok megvalósulásához, valamint a tagállamok környezetvédelmi és klíma céljainak eléréséhez.

„Magyar szempontból kiemelt jelentőségű, hogy a Bizottság megőrizné a KAP két pilléres szerkezetét, illetve a termelők jövedelembiztonsága szempontjából fontos közvetlen támogatásokat. A Tanács ülésén határozottan elleneztük a mezőgazdaságtól teljesen független új célok, így a migráció KAP-ba történő beemelését.

Álláspontunk szerint ezen probléma kezelése nem a KAP feladata. Magyarország szerint a KAP forrásokat továbbra is a gazdáknak kell kapniuk. Ezeken túlmenően számos nyitott kérdés van még a tekintetben, hogy a bemutatott közlemény a gyakorlatban mit jelentene pontosan, ezeket az ülésen jeleztük a Bizottság felé” – mutatott rá a szaktárca államtitkára.

Gulyás Andrea hangsúlyozta, a kifizetések új elosztási modellje nagyobb mozgásteret biztosítana a tagállamoknak, de ezt egyelőre fenntartásokkal kell kezelni, mivel az magában hordozza a KAP re-nacionalizálásának veszélyét.

A mezőgazdasági miniszterek 2018 januárjában, immáron Bulgária EU elnöksége alatt folytatják az egyeztetést. Az Európai Bizottság a tervek szerint júniusban mutatja be a konkrét jogszabályi javaslatokat.

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Juttatások hosszú hétvégén külföldi szakmai út idejére

2018. október 15. 07:54
Kollégám kínai szakmai kiállításon vesz részt szervezett út keretében, látogatóként. A kinntartózkodás időtartama egy hét, melyben van négy munkaszüneti nap is. Kell-e erre az időtartamra munkabért fizetni? A hétvégi kinntartózkodásra jár valamilyen juttatás a dolgozónak? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Az Európai Bizottság online konzultációt indít az élelmiszer-ellátási láncokkal kapcsolatban

2017. augusztus 17. 08:23
Az Európai Bizottság szerdán közzétett felhívásában arra kéri a mezőgazdasági termelőket, az uniós polgárokat és minden érintett felet, hogy a november 17-ig tartó online konzultáció keretében osszák meg az élelmiszer-ellátási lánc működésével kapcsolatos meglátásaikat.