Március 4-ig kell adatot szolgáltatni -EMVA- EHA

2016. március 03. 13:02
Már csak péntekig van lehetőség adatot szolgáltatni. Az EMVA-HOP e-monitoring adatszolgáltatás utolsó hetében járunk, mely március 4-én pénteken zárul. Az MVH kéri a gazdákat, hogy az adatszolgáltatást NE halasszák az utolsó pillanatra. Aki nem tesz eleget, vagy azt késedelmesen, nem az előírt módon teljesíti kötelezettségét, mulasztási bírsággal sújtható – közölte az MVH.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelek monitoring adatszolgáltatási időszaka 2016. január 25-én elindult. Az adatszolgáltatás teljesítésének részletes feltételeiről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az 1/2016. (I.22.) számú MVH közlemény formájában részletes tájékoztatást nyújt, mely az alábbi linken érhető el: 1/2016. (I. 22.) számú MVH Közlemény

Az adatszolgáltatást 2016. március 04-ig kell teljesíteni, amelyre kizárólag elektronikus úton van lehetőség. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének nyomon követésére az idei évben az MVH kiemelt figyelmet fordít. A 2007. évi XVII. törvény 71. § (1) bekezdésének a) pontja alapján amennyiben az ügyfél monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy azt késedelmesen, nem az előírt módon teljesíti, mulasztási bírsággal sújtható.

Minden új elektronikus kérelem benyújtás (ideértve az adatszolgáltatás benyújtását is) előfeltétele, a kötelező évenkénti egyszeri adatellenőrzés elvégzése az MVH által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben, melyről részletes tájékoztató itt olvasható.

A korábbi évekhez hasonlóan az adatszolgáltatást ügyfélkapus bejelentkezéssel lehet elvégezni az alábbi módon:

A monitoring adatszolgáltatás elvégzésére jogosult személy a www.mvh.gov.hu oldalon az „Elektronikus ügyintézés" menüben, ügyfélkapus hozzáférésén keresztül, az ügyfél-azonosító beírásával töltheti ki az ügyfél nevére szóló adatlapot.

A monitoring adatszolgáltatás elvégzésére jogosult személyek:

1.   Az a természetes személy ügyfél, aki rendelkezik saját ügyfélkapuval.

2.  Azok a nem természetes személy ügyfelek, amelyek egyetlen törvényes képviselővel rendelkeznek, meghatalmazás létesítése helyett, elsődleges képviselő útján is teljesíthetik monitoring adatszolgáltatási kötelezettségüket.

3. Az ügyfél meghatalmazottja vagy kamarai meghatalmazottja, amennyiben jogosultsága kiterjed a monitoring adatszolgáltatás elvégzésére.

További kérdésekkel az MVH Központi ügyfélszolgálatához az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu e-mail címen, a ( 36-1) 374-3603 és a ( 36-1) 374-3604 telefonszámon, vagy kirendeltségi ügyfélszolgálatainkhoz fordulhatunk. Kérdéseinket az MVH portálján keresztül a Kérdések menüpontban is feltehetjük, de végső esetben minden bizonnyal a falugazdászaink is tudnak segíteni.

Forrás: MVH

Kapcsolódó cikkek

Megalázóan alacsony a léalma felvásárlási ára

2018. augusztus 13. 07:56
13 forintot kínálnak kilójáért, a betakarítás így minden tekintetben gazdaságtalan.

Aláírták a mezőgazdasági KSZ-t

2013. december 13. 08:58
Aláírásra került a Mezőgazdasági Ágazati Kollektív Szerződés