Marhák tízezreit kell leölni: veszélyes kór sokkolja a briteket

2018. február 26. 08:20
Tömegesen kell levágni a szarvasmarhákat az Egyesült Királyságban a tuberkulózis (TBC) fertőzés terjedése miatt. A leölt állatok száma egy év alatt átlépte a 40 ezret is, és folyamatosan növekszik. Kutatók főként a borzokat teszik felelőssé a baktérium terjesztéséért, ezért most jobban feltérképezik az állatok mozgását és vakcinázási programokat dolgoznak ki.

Egy év alatt - 2016 és 2017 vége között - 43 590 TBC-vel fertőzött szarvasmarhát vágtak le az Egyesült Királyságban, ami 10 százalékkal több az egy évvel korábbi adatnál. Az állatokat döntően Angliában, Walesben és Skóciában kellett elpusztítani. 

Angliában az új csordákban mintegy 3900-ra emelkedett a fertőzött állatok száma, ebből pedig több mint 3300 magas kockázatú területen volt. A legnagyobb probléma és fertőzés Walesben volt, ahol az új csordáknál éves szinten 16 százalékkal több állatot kellett levágni az előző évekhez képest.

A kutatók szerint elsősorban a borzok hozhatók összefüggésbe a TBC-fertőzés gyors terjedésével, mivel ezek terjesztik azt a baktériumot, amely a megbetegedéseket okozza. A szakemberek ezért most arra törekednek, hogy jobban feltérképezzék az állatok mozgását és vándorlását. Emellett vakcinázási programot is indítottak, illetve borzcsalogatókat és ketreceket helyeztek ki bizonyos területekre.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Nem csak a gazdáknak jár a támogatás a fagykárra

2016. július 25. 08:09
 
Mostantól a jégkárt szenvedett gazdák után már a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció keretében.

Kivonják a forgalomból az összes Calcium-Sandoz pezsgőtablettát

2018. szeptember 18. 10:26
Határérték feletti elemi szennyezést találtak a készítményben, de a betegeknek nincs mitől tartaniuk