Mezőhegyes Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzeme lesz

2018. szeptember 24. 08:16
Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemévé fejlesztik a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t - mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese Mezőhegyesen, a második alkalommal megrendezett Nemzeti Agrárkamara Szántóföldi Napok és AgrárgépShow megnyitó ünnepségén csütörtökön.
 

Farkas Sándor, a Ménesbirtok korábbi kormánybiztosa hozzátette: az elmúlt három évben Mezőhegyesen megteremtették a korszerű nagyüzem alapjait, a magas színvonalú mezőgazdasági termelést és a közép- és felsőfokú szakképzés gyakorlati feltételeit úgy, hogy közben kiemelt figyelmet fordítottak az 1784-ben alapított birtok műemléki épületeinek megóvására és a térség népességmegtartó erejének fokozására.

Farkas Sándor az eredményekről szólva hangsúlyozta, hogy Mezőhegyes az idei aratási időszakban minden szántóföldi növénykultúránál kiemelkedő eredményeket ért el, s közben fejlesztették a Ménesbirtok lóállományát is: ismét tenyésztik a nonius fajta mellett a gidránt és a furiózót.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

 

A további tervekről szólva elmondta, hogy a birtokon most 2150 hektár öntözhető, de a gazdaság ezt meg kívánja duplázni. Így szeretnék elérni a biztonságos és minőségi termelés színvonalának további emelését, és az öntözéses gazdálkodás országos referenciáját. Hozzátette, Mezőhegyes már így is a minőségi vetőmagtermelés elismert mintagazdasága.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke és az Országgyűlés alelnöke arról szólt, hogy Magyarország több mint ötmillió hektár termőföldje olyan erőforrás, amit maximálisan ki kell használni. Ezt a célt szolgálja a mostani rendezvény is, ahol a szakemberek kicserélhetik egymással a 21. századi termeléshez szükséges tudást, megismerhetik és a gyakorlatban meg is tapasztalhatják a legkorszerűbb technológiákat, gépeket. Jakab István szerint az agrárium továbbra is számíthat a kormány támogatására, hogy a versenyképes mezőgazdaság segítségével a magyar vidék még élhetőbbé váljon.

Győrfi Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke a rendezvény szakmai jellegét hangsúlyozva elmondta: a 10 ezer négyzetméteres gépbemutató területen és a 2000 négyzetméteres fedett kiállítótérben a gazdálkodók naprakész információkat kaphatnak a legújabb növénytermesztési és növényvédelmi eljárásokról, a szomszédos mintaparcellákon pedig működés közben is láthatják a földművelő és betakarító gépeket.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyar alapanyagokat a menzára!

2017. december 13. 12:49
A piac három meghatározó szereplőjének összefogásával elindult a Hazai Alapanyagok a Magyar Menzán Program (HAMM). A program eredményeként a 2017/2018-as tanévtől hangsúlyosabban jelennek meg a magyar gyártók termékei az ételek hozzávalói között.

Végkielégített munkavállalók - Mikor jár és mekkora a mértéke a végkielégítésnek?

2017. március 31. 07:59
Visszatérő problémát jelent, hogy a munkavállalók nem ismerik azon körülményeket, melyek végkielégítésre való jogosultságot teremtenek, valamint még kevésbé ismerik azokat, amelyek a már megszerzett jogosultságot megszüntetik. - Hatályos szabályok és amiről tudni érdemes!