Milliós bírságot is kaphat a figyelmetlen munkáltató

2015. január 10. 09:54
A Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai Ügyvédi Iroda azt vizsgálja, hogy mely területeken várhatóak 2015-ben összehangolt, célzott munkaügyi ellenőrzések, mire számíthatnak pontosan az érintett szektorokban működő cégek, és hogyan készülhetnek fel leghatékonyabban a várható vizsgálatokra.
Milliós bírságot is kaphat a figyelmetlen munkáltató

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága tavaly év végén tette közzé a 2015-ös évre vonatkozó országos hatósági ellenőrzési tervét, amelyben a szervezet megfogalmazta kiemelt céljait, továbbá meghatározta a munkaügyi ellenőrzési időszakokat, és a célzott ellenőrzési területeket. Ennek alapján idén munkavédelmi szempontból kiemelt figyelmet élvez a faiparban, valamint az egészségügyi és mezőgazdasági ágazatban jelentkező veszélyforrásokat feltáró, a baleseteket és fertőzéseket megelőző munkáltatói intézkedések vizsgálata. Nagyszámú munkaügyi ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén, valamint az építőiparban működő foglalkoztatók is.

A munkaerő-kölcsönzőknek nehéz évük lehet

 

Dr. Szarvas Júlia, a Deloitte Legal hálózathoz tartozó ügyvédi iroda ügyvédje elmondta: „A tervek szerint idén március-áprilisban a munkaerő-kölcsönzés szabályainak vizsgálatára fókuszál majd a munkaügyi felügyelőség. A vállalkozásoknak célszerű fokozottan figyelniük a munkaerő-kölcsönzés keretében alkalmazott munkavállalók munkaszerződéseinek szokásostól eltérő tartalmi követelményeinek (pl.: kölcsönzési cél, kikölcsönzés időtartama, nyilvántartási szám megjelölése, továbbítás tilalma) szabályos rögzítésére a szerződésekben. Az ellenőrzések során ugyanis a hatóság kérheti a munkavállalónak a kölcsönbeadó által átadott, a kikölcsönzést megelőző írásos tájékoztató bemutatását, és vizsgálhatja annak tartalmát is (pl.: kikölcsönzés kezdete, a munkavégzés helye, munkarendje).”

 

Érdemes odafigyelni arra, hogy a kölcsönbeadó és a kölcsönbevevő között legyen érvényes írásbeli szerződés, amely a munkavállaló díjazását és a felelősségi viszonyokat is megfelelően rendezi. A kölcsönbevevőnek ügyelnie kell többek között az egyenlő bér elvének megtartására, speciális tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítésére, a pontos nyilvántartások vezetésére, továbbá a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezések betartására. Fontos tudni azt is, hogy amennyiben a munkaerő-kölcsönzésben érintett vállalkozások részben vagy egészben, közvetve vagy közvetlenül tulajdonosi viszonyban állnak egymással, akkor a munkaerő-kölcsönzési megállapodás semmisnek tekintendő.

 

A feketefoglalkoztatás ellen küzdenek

 

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a nyári időszakban idén is a foglalkoztatás alapvető szabályainak érvényesülését vizsgálja majd kiemelten a munkaügyi felügyelőség. Vagyis a munkaszerződés vagy bejelentés nélküli feketefoglalkoztatás, illetve a munkabérekre vonatkozó rendelkezések betartása lesz majd a hatóság célkeresztjében. Az idényjellegű munkakörökre felvett munkavállalók alkalmazásánál a cégeknek ezért is érdemes fokozott körültekintéssel eljárniuk, és legkésőbb a munkakezdés időpontjáig rendezniük a szabályos foglalkoztatáshoz szükséges papírmunkát.

A szabadnapokat is megszámolják

Az ellenőrzési terv szerint 2015 októberében és novemberében a szabadságra vonatkozó előírások betartása kerül a munkaügyi ellenőrzések középpontjába. Itt különösen fontos a munkaadók részéről a szabadságigények bejelentésére és a szabadságok kiadásának közlésére vonatozó határnapok megtartása, a rendelkezésre álló éves szabadság megváltásával szembeni korlátozások megfelelő alkalmazása, illetve a szabadnapok esedékesség évét követő kiadásának pontos nyilvántartása is.

Tízmilliós bírság is befigyelhet

A munkaügyi felügyelők által feltárt rendellenességek bizonyos esetekben kötelezően bírsággal büntetendők, amelynek összege harmincezer forinttól tízmillió forintig terjedhet. A bírságok megelőzhetők egy szakszerűen végrehajtott munkaügyi átvilágítással, vagyis „önvizsgálattal”, amely nem csak az ellenőrzések előtt, hanem azokat követően is hasznos lehet, hiszen segít felkészülni az esetleges utóellenőrzésekre is.

(forrás: TőzsdeFórum)

Kapcsolódó cikkek

A MÉDOSZ 2015. március 28-án megtartott Kongresszusán döntött

2015. április 07. 19:34
A MÉDOSZ 2015. március 28-án megtartott Kongresszusán döntött arról, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetségben megszünteti tagsági jogviszonyát, egyben kérte tagfelvételét a LIGA Szakszervezetek soraiba.

Létrehoztuk!

2013. december 07. 10:08
Az ASZSZ, az MSZOSZ és a SZEF egyesülését szentesítő alakuló kongresszus péntek kora este befejezte munkáját.