MINTEGY 950 MILLIÁRD FORINT HASZNÁLHATÓ FEL A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN IDÉN

2021. április 19. 09:29
A Vidékfejlesztési programban az idén több mint 950 milliárd forint használható fel - mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden, ahol az Extra Tej Termelő Kft.-nek támogatói okiratot adott át a szarvasmarhatelep fejlesztésére. E szerint 550 millió forinttal segíti a kormány a mintegy 1 milliárd forintos beruházást.
MINTEGY 950 MILLIÁRD FORINT HASZNÁLHATÓ FEL A VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMBAN IDÉN

Nagy István hangsúlyozta, hogy a 950 milliárdos programmal megnyitják az utat a versenyképességet, a hatékonyságnövelést és a gazdaság dinamizálását szolgáló, értékteremtő fejlesztések előtt, emellett támogatják a vállalkozások innovatív fejlesztéseit, digitális átállásukat és a hatékonyságuk növelését célzó beruházásokat.

A program részeként a tavaly év végén kiírt felhívásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszegét 280 milliárd forinttal emelik meg és már a következő hónapokban 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, köztük újabb állattartó telepek kisebb léptékű fejlesztésére.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az agrártárca vezetője hozzátette, hogy a célzott támogatásoknak köszönhetően a beruházási kedv fokozódik, tavaly az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázat keretösszegét népszerűségének köszönhetően 50 milliárd forintról 260 milliárd forintra emelték. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum százmillió forint, maximum kétmilliárd forint - mondta.

A döntések március vége óta folyamatosan születnek meg, eddig 277 pályázatra 123,5 milliárd forint támogatást ítéltek oda - sorolta. Nagy István hangsúlyozta, hogy minden megfelelő pályázatot támogatnak és május végéig a legtöbbről döntenek. Kiemelte, hogy a pályázatok segítségével a marhatartó ágazatban közel 40 ezer férőhely létesítése vagy korszerűsítése valósulhat meg, összesen 400 ezer négyzetméter istálló és egyéb építmény, terület épülhet vagy újulhat meg.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Hozzátette, hogy ebből a forrásból újul meg az Extra Tej Kft. beledi szarvasmarhatelepe is, a fejlesztést a kormány mintegy 550 millió forinttal támogatja. A beruházás részeként új istállók és egy hatállásos fejőház épül, borjúketrec rendszert is kialakítanak, a megújuló energiáról pedig napelemek gondoskodnak majd. Nagy István elmondta, hogy a jelenleg 48 embert foglalkoztató cég 1968-ban alakult, jelenlegi tulajdonosai 2003-ban vették át. Az utóbbi 18 évben mintegy kétmilliárd forint értékű beruházást hajtottak végre, amelyhez több mint 792 millió forint támogatást nyertek el.

Pintér Zsolt, az Extra Tej Termelő Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztés értéke mintegy egymilliárd forint. A beledi telepen 2350 egyedet nevelnek, amelyből 950-960-at fejnek naponta háromszor. Egy nap alatt mintegy 37-38 ezer kilogramm tejet adnak a tehenek, tavaly összesen 12,5 millió kilogrammot értékesítettek. A termelt tej és az értékesített tej aránya 98 százalékos, ami jelzi, hogy a tehenek egészségesek.

Fotó: Pelsőczy Csaba

 

A nyilvános adatok szerint a cég árbevétele 2019-ben 1 milliárd 447 millió forint volt, 147 millió forinttal több, mint 2018-ban. Adózott eredménye 208 millió forintot tett ki, amely 40 millió forinttal magasabb, mint az előző évben.

 

www.kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Január 31. Gazdálkodási napló (webGN) beküldési határideje. Mit kell tudnunk róla?

2020. január 06. 11:27
A gazdálkodási naplót január 1. és január 31. között kell beküldeni.

Pénzeső a gazdálkodókra: 400 milliárd forintra pályázhatnak

2021. szeptember 29. 08:12
Több tízezer hazai gazdálkodót érint a napokban kiírt új ÖKO és új Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az AKG pályázat keretösszege 360 milliárd forint, ami meghaladja az előző két ötéves támogatás összegét is; az ÖKO kerete 40 milliárd forint.